Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, írja a HVG

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt. A magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte: az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni.

A kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól – tette hozzá a miniszter.

Korábban a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő civil szervezet készített összefoglalót arról, hogy járványveszély esetén milyen korlátozásokat vezethet be a kormány. Később a szólásszabadság korlátozását lehetővé tevő szabályokról is írt.

Az Alkotmány szerint a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

A Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Járványveszély esetén felfüggeszthető a bölcsődék, óvodák, iskolák működése, de a tömegközlekedés is korlátozható vagy akár teljesen meg is tiltható.

Az állam egy-egy személyre vonatkozóan is különféle intézkedéseket rendelhet el járványveszély esetén. Ilyen például a  járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat,
járványügyi elkülönítés, járványügyi megfigyelés és zárlat, valamint a járványügyi ellenőrzés (ezt koronavírus esetén nem alkalmazzák).

A vonatkozó jogszabály szerint járványveszély vagy járvány esetén korlátozható vagy megtiltható minden olyan intézmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely a járvány terjedését elősegítheti.

A félreértések elkerülése végett, fontos tisztázni, hogy a fenti lépések nem automatikusan lépnek életbe a vészhelyzet elrendelésével, hanem a korlátozások mértékéről  külön döntést fognak hozni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here