Súlyosan veszélyezteti a szennyvíziszap biznisszel és az iszap által potenciálisan terjesztett koronavírussal saját polgárait a magyar kormány: nem számít az emberek élete csak a seft – erről tartott sajtótájékoztatót Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának MSZP-s elnöke

Február közepén írásbeli kérdéssel fordult a szocialista Korózs Lajos Gulyás Gergely miniszterhez, érdeklődvén a felől, hogy érkezik-e még szennyvíziszap Horvátországból, Szlovéniából és Olaszországból hazánkba.

A kormány a magyar emberek milliót teszi ki a fertőzésveszélynek, hiszen a széklettel, vizelettel a koronavírus terjed” – kezdte sorolni a kormány súlyos felelőtlenségeit a koronavírus ügyében.

Kérésére, az illetékes horvát miniszter is megerősítette, mintegy 20.000 tonna horvátországi szennyvíziszap elhelyezésére kapott engedélyt tavaly a veszprémi Biomass Kft, egy szintén tavaly május 20-án kelt szerződés szerint pedig további 30.000 tonnányi fertőző szennyvíziszap behozatalát engedélyezték a Fehérvári Téglaipari Kft-nek. „Ez alapján ez év május 20-ig szállíthatnak, tehát minimum május végéig folyamatosan érkeznek ezek Magyarországra” – ismertette Korózs.

Rendőrségi dokumentumok alapján elmondta, hogy két másik cég déli irányból még most március első felében is hatalmas kamionkaravánokkal szállítja a több tízezer tonna fertőző szennyvíziszapot Olaszországból – Velence mellől – és Szlovéniából. „Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy ki, mikor, mennyi szennyvíziszapot hozott be hazánkba, amióta a WHO kihirdette a világjárványt” – tette hozzá.

„Fotókkal tudjuk bizonyítani, hogyan jönnek a kamionok konvojban a horvát-magyar határon, a szlovén-magyar határon, Letenyétől Lentiig bezárólag, de kaptam értesítést arról is, hogy olasz rendszámú kamionokat látnak Vas megyében. (…) Én követtem kamionokat, videót is készítettem róluk, például arról, hogy egy horvát kamionnak tiszta trutyi a homlokfala.

Látszik rajta a nagy A betű, ami a fertőző anyag szállítás nemzetközi jelzése. Székesfehérvárnál tértek le. Tegnapelőtt pedig Letenyénél négy kamiont vártam be. Mindegyiken a nemzetközi A jelzés és kilométereken keresztül az M7-es autópályán végig csurgott belőlük valamilyen trutyi” – mutatta be a fotó dokumentációt mobiltelefonján a sajtónak.

Kijelentette, az MSZP nevében kategorikusan követeli a kormánytól, hogy azonnal állítsanak le mindenféle szennyvíziszap bizniszt, „mert ezt nem tehetik meg a magyar emberekkel! Ezek a kamionok mindenféle ellenőrzés nélkül százával, ezrével jönnek Olaszországból. Ha csak durván 1000 kamion jön át olasz rendszámmal naponta a szlovén-magyar határon, akkor el tudják képzelni, hogy mi történhet ebben az országban”!

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Fideszék a lezárt Olaszországból Magyarországra hordják jó pénzért az emberi fekáliát, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Orbánékat nem érdekli a koronavírus járvány, ha bizniszről van szó.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here