Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed” – írja tájékoztató oldalán, a koronavirus.gov.hu-n a kormány, amely elsőként ezzel indokolja a hatósági házi karantén bevezetésének és betartatásának fontosságát. Mint írták, a járvány megelőzéséhez „az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást”.

Mint írják, ennek érdekében a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személyeket hatósági házi karanténra kötelezhetik, mely során két hétig az otthonában köteles tartózkodni és nem fogadhat vendégeket.

A hatósági házi karantén jelzésére az érintett köteles kiragasztani egy hatósági feliratot, aminek a mintapéldányát az oldalon közzé is tették.

Ezzel figyelmeztetik a kívülállókat arra, hogy a lakásban járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik.

 

A tájékoztatás szerint ilyen hatósági házi karanténra kötelezik már azokat a magyar állampolgárokat is, akik járvány sújtotta területről, például Olaszországból érkeznek haza, még akkor is, ha tünetmentesek. Akiknél a határon elvégzett vizsgálat fertőzésgyanút állapít meg, azokat nem házi karanténba zárják, hanem mentővel kórházba szállítják.

A házi karanténra kötelezetteknek a járványügyi megfigyelés idején kötelességük otthon tartózkodni, azt rövid időre se hagyhatja el. „Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközöket (tányér, pohár, evőeszköz stb.), textíliát (ruhanemű, törülköző, ágynemű, konyharuha stb.) használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni. Légúti tünetek (pl. láz, köhögés, légszomj) megjelenése esetén köteles azonnal a háziorvost vagy ügyeletes orvost telefonon értesíteni és a tőle kapott utasításoknak megfelelően eljárni” – írják.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a karanténba zártak a háztartási szemetüket dupla zsákba helyezve dobhatják a kukába. Postát, áruszállítót fogadhatnak, az ajtóban átvehetik a küldeményt, mert ez nem számít szoros kontaktusnak. Ugyanígy ételt is átvehet hozzátartozójától az ajtóban. Aki nem tudja megoldani az ellátását a karanténban, az az önkormányzattól kérhet segítséget, írták.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here