Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy hétfőtől bezár az összes iskola, Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási politikusa máris javaslatot fogalmazott meg, hogyan lehet a digitális oktatást a legegyszerűbben megvalósítani

A köznevelés intézményei tekintetében két részpontból álló javaslatot tett az MSZP. „Amint azt a miniszterelnök bejelentette, az iskolákban a digitális tanmenetre kell alapozni az oktatást: itt az átállást előre kell hozni és figyelmükbe ajánlanám az Educatio Kht és az Oktatáskutató Intézet 2010 előtti tananyagait. Azt leporolva segítségül tudnak lenni az oktatási kormányzat számára is” – mondta Kunhalmi.

Kiemelte, Horvátországban a közszolgálati televízió biztosítja majd az oktatást a járvány alatt, és javaslatot tett arra, hogy ezt Magyarországon is vezessék be. „90 milliárdból működik a közszolgálatinak nevezett állami TV, végre valami haszna is lenne”.

Az MSZP újabb javaslata valósul meg, ugyanis az MTV az imént jelentette be, hogy hétfőtől az M5 nevű csatornája iskola TV-ként fog működni holnaptól.

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját a közmédia számos oktatási tartalmát mostantól, amíg a helyzet indokolja az M5 kulturális csatorna napi műsorában sugározza. Március 16-tól (hétfő) minden hétköznap reggel 8.00-tól 14.30-ig az alábbi tematikájú műsorokkal készülünk-mint írják.

8.00 órától -11.00 óráig az 5-8. osztályos diákoknak szánt Felsős című műsort sugározzák, Biológia, Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, művészetek és informatika témakörben.

11.00 órától 12.00 óráig nyelvleckéket leszne. Itt a Szólalj meg! című műsor két angol nyelvleckéjét adja egymás után a csatorna. 11.30-tól 5 nyelven, 5-5 nyelvlecke követi egymást, hétfőnként német, keddenként francia, szerdánként olasz, csütörtökönként spanyol, péntekenként orosz nyelvtani feladatokkal.

12.00 órától a középiskolás korosztály számára sugározzák az Érettségi műsort. Magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem minden nap lesz, biológia, kémia, informatika, fizika és földrajz pedig hetente két-két alkalommal.

Az oktatási sáv hétköznap 14.30-kor végződik. A műsorok elérhetőek lesznek a www.mediaklikk.hu/digitalisoktatas oldalon is.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here