Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarországon hétfőtől bezár az összes iskola, Budapesten és több nagyvárosban pedig az óvodák és a bölcsődék is zárva lesznek. Már korábban bezárták az egyetemeket és korlátozták a színházak, mozik és rendezvények működését. De mi a helyzet Európa más országaiban? Most összeszedtük a legszigorúbb védelmi lépéséket.

Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést, bezárják az éttermeket és a bárokat. Az új koronavírus terjedése miatt erről döntött szombaton az új kormány válságkezelő kabinetje. Janez Jansa kormányfő közölte a Twitteren, hogy felfüggesztenek, illetve korlátoznak minden nem szükséges tevékenységet.

Spanyolországban kijárási tilalmat hirdetek ki.  Szombat este Pedro Sánchez miniszterelnök jelentette be a drasztikus intézkedéseket, amelyek az olaszországihoz hasonlóan megtiltják, hogy az emberek elhagyják otthonaikat – írja a Financial Times.

Élelmiszerért, gyógyszerért vagy más szükséges termékért még ki lehet menni a lakásokból, illetve azok is kimehetnek, akiknek nélkülözhetetlen okból el kell hagyniuk lakhelyüket. Ide tartozik az idősek vagy betegek ápolása, egészségügyi központokba vagy fontos munkahelyekre való – például pénzintézetekbe – történő utazás is. Lényegében minden kereskedelmi üzletet bezártak a gyógyszertárakon és az élelmiszerüzleteken kívül Spanyolország több részén, így Madridban és Katalóniában is.

Újabb szigorú intézkedést vezetett be Csehország: minden kiskereskedelmi egységet és vendéglátóhelyet zárva kell tartani, már szombat reggel sem nyithatnak ki. Ez alól csak a szupermarketek, a benzinkutak, a gyógyszertárak, az elektronikai cikkeket, valamint az állateledelt árusító boltok és az újságárusok a kivételek.

Az osztrák kormány is újabb drasztikus óvintézkedéseket vezet be a koronavírus terjedése miatt. Az osztrák kancellár, Sebastian Kurz kijelentette: a járvány lassítása érdekében az országnak egy időre „csökkentett üzemmódra” kell átállnia. Hétfőtől minden étterem, és egyéb vendéglátóegység csak délután 3-ig tarthat nyitva.  Csak az élelmiszerüzletek, posták, gyógyszertárak, bankok, állateledel boltok tarthatnak nyitva, az összes többi üzletet bezárják. Minden munkáltatót felszólítanak, hogy amennyiben megoldható, álljanak át távmunkára, otthoni munkára.

Franciaország Olaszországhoz hasonlóan bezárja a nem létfontosságú boltokat. Így Franciaország is bejelentette, hogy éjféltől becsuktak a kávézók, üzletek, vendéglők és mozik. Kivételt ott is csak a patikák, élelmiszert árusító üzletek és a benzinkutak élveznek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here