Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Két nappal az első igazolt magyarországi koronavírusos esetek bejelentése előtt lázasodott be az édesanyja – állítja egy fiú, aki a Kútvölgyi kórházban kialakított karanténban készített videót. Ebben elmondja, mi történt a családjával az elmúlt két hétben, és milyen körülmények között tölti elkülönítve az előírt 14 napot- szúrta ki a HVG

„Két hete, hétfőn, március 2-án anyukám belázasodott, és az állapota nem javult. Keddre az egyik testvérem is belázasodott” – ezzel kezdte első videóját március 15-én, vasárnap az a gimnazista fiú, akinek édesanyjáról kiderült, hogy koronavírus-fertőzéssel feküdt napokat a Szent János kórházban.

A fiú, aki a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium tanulója, azt is elmondta, hogy március 3-ra a bátyja is belázasodott, ám csütörtökön jobban lett, így akkortól újra bejárt az egyetemre. Az anyukája azonban nem lett jobban, ezért szerdán felhívták a háziorvost, nem ment ki, csak kérdéseket tett fel neki, és úgy ítélte meg, hogy nem koronavírusos.

Az édesanyja azonban szombatra annyira rosszul lett, hogy bevitték a Szent László Kórházba. A fiú szerint ott szintén kérdéseket tettek fel az édesanyjának, például azt is, hogy volt-e külföldön. Az anya nemmel válaszolt, hiszen nem járt az utóbbi időben külföldön. A asszonyt ezután átvitték a János Kórházba, ahol a fiú állítása szerint nem akarták megcsinálni a koronavírustesztet az édesanyján.

„Akkor apa bement és balhézott egy sort. Ezért, meg azért, hogy még mindig nem javult az állapota”- fogalmazott a fiú, aki szerint ezután elvégezték édesanyján a koronavírustesztet, aminek csütörtökre meglett az eredménye, méghozzá pozitív.

Ez volt március 12-én. A fiú éppen iskolában volt, szólt a tanárának és az igazgatónak is, hogy az édesanyja koronavírus-fertőzött. Hazaküldték őt és az egész osztályát is. Majd szólt a barátnőjének, akit szintén hazaküldtek az iskolából, ahogy az ő osztálytársait is.

Ezután az illetékes hatóságokat is értesítették, akik először a Szent László Kórházba küldték az apjával és testvéreivel együtt. Majd útközben telefonáltak nekik, hogy mégse menjenek be, hanem házi karanténba kell vonulniuk. Március 13-án végül mégis be kellett menniük a Szent László Kórházba, ahol őket is tesztelték. Aztán szóltak nekik, hogy át fogják őket szállítani a Kútvölgyi Kórházba. Mind a két kórházba egy négyágyas szobába kerültek.

Március 14-én tudták meg, hogy az egyik testvér tesztje szintén pozitív lett. Ezután a Kútvölgyiben is máshova költöztették őket, a fiú egyágyas, az apukája és a nővére pedig egy kétágyas szobába került. A bátyját, akiről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, visszavitték a Szent László Kórházba.

A fiú édesanyja március 15-én kapott egy külföldi gyógyszert, amitől elmúlt a köhögése és a láza is. A szintént koronavírusos testvére jól van, ő valószínűleg annyival megúszta, hogy 12 nappal korábban két napig lázas volt. De a tesztje még pozitív.

A fiú a nővérével és az édesapjával továbbra is a Kútvölgyiben van. Akkor is még legalább másfél hétig karanténban kell maradniuk, ha a tesztjük mindvégig negatív lesz.

A fiatal diák egyébként a videóban megmutatja, hogy belülről milyen a szobája, mit kapnak enni és elmondja azt is, hogy mivel tölti az idejét a karanténban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here