Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tömeges vizsgálatokra lenne szükség a fertőzések elkerülése érdekében, a jelenlegi protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsák Magyarországon a koronavírus terjedését – közölte Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

Az MSZP szerint a jelenlegi protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsák Magyarországon a koronavírus terjedését, tömeges vizsgálatokra lenne szükség a fertőzések elkerülése érdekében.

„Tömeges vizsgálatra van ahhoz szükség, hogy az egészségügyben dolgozók, illetve a betegség jeleit mutató vagy a betegséggel valamilyen módon kapcsolatba kerülő emberek esetlegesen napokig ne fertőzzenek meg másokat – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Majd a a koronavírus-járvány miatt a munkavállalókat, a kis- és közepes vállalkozásokat, a nyugdíjasokat, a családokat segítő kormányzati intézkedéseket hiányolta az MSZP frakcióvezető-helyettese. A cégeknek és a munkavállalóknak azonnali segítség kell, fel kellene függeszteni a szociális, valamint az egészségügyi hozzájárulás fizetését a kkv-knak.

Bérgaranciaalapra van szükség, a multinacionális cégeknek pedig elbocsátási stopot kell előírni, meg kell növelni a munkanélküli ellátás időtartamát háromról kilenc hónapra – sorolta javaslataikat. Az ellenzéki politikus szerint a hiteltörlesztés felfüggesztését nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek esetében is lehetővé kellene tenni. Meg kell oldani, hogy az egyedülálló szülő, illetve az egyik szülő otthon maradhasson gyermekével a járvány ideje alatt – kezdeményezte.

Az MSZP támogatásáról biztosította a társadalmi érintkezéseket csökkentő kormányzati intézkedéseket, és azt is, hogy növelik az elvégzett tesztek számát. Támogathatónak nevezte azt, hogy lezárják az ország határait, illetve a repülőtereket, különösen úgy, hogy a hazaérkező magyar állampolgárokat automatikusan megvizsgálják és karanténba kell menniük. Véleménye szerint a bécsi példát látva a következő napokban valószínűleg további radikális lépésekre lesz szükség.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here