Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy média felháborodást keltett, hogy  a Szegedi Tudományegyetem rektora, továbbá a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, miután hazatért a síelésből, nem vonult házi karanténba, hanem bement dolgozni, műtött is. Csak azután vetették alá vizsgálatoknak, hogy a koronavírus tüneteit produkálta.

Azután kiderült, hogy az orvos valóban koronavírusos. Az operatív törzs megkezdet a kontakt kutatást, mindenkitől mintát vesznek az orvosi kamara pedig vizsgálatot indított az orvos ellen.

Ám hosszas hallgatás után megszólalt az MSZP korábbi elnökhelyettese Gőgös Zoltán is, aki nagyon helyretette a felelőtlen orvost egy facebook bejegyzésben:

Vajon mi késztethet arra egy orvos professzort, aki ráadásul egyetemi rektor, hogy fittyet hányjon az orvosok által hetek óta követelt karanténra?

Sokan gondolják azt, hogy őket minden baj elkerüli, de hiába hitték régen a királyok, hogy ők nem kaphatják el a pestist, hisz a koronát isten földi helytartójától kapták, nekik se jött be, és a magukat természetfelettinek gondolóknak sem jön be.

Mindenkinek joga van saját magát veszélynek kitenni, de nincs joga mások életét veszélyeztetni. Arra leszek kíváncsi, miközben szurkolok, hogy mielőbb gyógyuljon meg, hogy mikor nyújtja be a lemondását.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here