Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már az ENSZ-nél is kicsapta a biztosítékot, hogy Orbán a járványidőszakban teljhatalmat építget, egy közleményben utasították rendre a magyar kormányt. 

Az ENSZ emberi jogi biztosa is aggodalmát fejezte ki a magyar koronavírus-törvénnyel kapcsolatban. A Rupert Colville szóvivő által jegyzett közlemény szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag korlátlan hatalommal ruházná fel a magyar kormányt a rendelettel történő kormányzáshoz, és egyértelmű határidő nélkül egyszerűen megkerüli a parlamenti ellenőrzést. Ezért arra kéri a magyar kormányt, hogy tegyen eleget nemzetközi jogi kötelezettségeinek.

A magyar parlament jövő hétfőn szavaz ismét a koronavírus-törvényről, mivel hétfőn nem sikerült megszerezni a képviselők négyötödének támogatását a jogszabályhoz, amely határozatlan időre lehetővé tenné a kormány számára, hogy az országgyűlés kiiktatásával, rendeleti úton kormányozzon.

Az ENSZ emberi jogi biztosának közleménye figyelmeztet, hogy „a nemzetközi emberi jog értelmében a veszélyhelyzeti kormányzásnak és a kapcsolódó intézkedéseknek szigorúan átmeneti jellegűeknek kell lenniük, az adott helyzet kezelésére korlátozva, és megfelelő biztosítékokat kell tartalmazniuk”, beleértve a parlamenti és a bírói kontrollt.

Külön aggodalomra ad okot a dokumentum szerint, hogy a törvény legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntetné azt, aki álhírek terjesztésével hátráltatja a kormány válságkezelését, mert a jogszabály a jelenlegi formájában negatívan befolyásolhatja az újságírók törvényes munkáját, és befolyásolhatja a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy már az ENSZ is tiltakozik azért, hogy Orbánék a járványidőszakban teljhatalmat építgetnek, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Orbánék újabb aljaskodását.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here