Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A KSH friss elemzésében felhívja a figyelmet arra, a koronavírus miatt a 65 évnél idősebbek különösen veszélyeztetettek, ők a lakosság 19,3 százalékát adják.

A KSH új felületet hozott létre, amelyben a Covid-19 megbetegedésekhez, illetve a járvány gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó adatösszeállításait, elemzéseit közli.

A statisztikai hivatal adatai szerint a bölcsődék és az óvodák időszakos bezárása 38,6 ezer bölcsődést és 330,5 ezer óvodást, valamint a szüleiket érintette. A nappali közoktatásban 1,1 millió gyermek és fiatal tanul, akik az iskolapad helyett otthonról, digitális távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot, csakúgy mint a felsőoktatásban tanuló 285,1 ezer hallgató.

Majdnem kétmillió fő 65 éves, vagy annál idősebb: kiemelik, hogy különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik. Kiemelt figyelmet kell ezért fordítani az ország elöregedő déli, délnyugati térségeire, valamint a főváros egyes kerületeire, ahol az idős népesség aránya meghaladja az országos átlagot – teszik hozzá.

Az 1,9 millió fő 65 éves és annál idősebb lakosság többsége családjával él együtt, és mintegy háromtizedük egyedülálló. Az egyedül élő idősek aránya főként az Alföld és Dél-Dunántúl egyes járásaiban, illetve a főváros kerületeinek többségében lényegesen meghaladja az országos átlagot.

Az elemzés kitér arra, hogy az idős gondozottak magas aránya miatt az egészségügyi-szociális terhelés erőteljes növekedése várható. Az önkormányzatok a szociálisan nehéz helyzetben levőket szociális alapszolgáltatásokban részesíthetik, amik a koronavírus-járvány időszakában még inkább felértékelődnek. A tavalyi adatok szerint a legtöbben a szociális étkeztetést (184 ezer) és a házi segítségnyújtást (92 ezer) vették igénybe.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here