Ujhelyi István európai parlamenti képviselő szerint kétezer milliárd forintnyi brüsszeli forrás és támogatási eszköz áll Magyarország rendelkezésére, amit a koronavírus elleni védekezésben használhat, de a kormány letagadja őket. Ráadásul, mielőtt a Fidesz ezt nem kezdte el letagadni, még az MTV is bemondta ezt a hírt.

 

Az MSZP politikusa szombati facebookos sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a kormányzati állításokat, miszerint az Európai Uniótól hazánk semmilyen segítséget nem kap.

Jól érzékelhetően az ország jelentős része kételkedik Orbán Viktor és kormánya szavahihetőségében, erre az uniós támogatások kapcsán elhangzó súlyos hazugságok alapot is adnak – fogalmazott Ujhelyi István, emlékeztetve arra, hogy a kormány hivatalos közlései szerint hazánk egyedül Kínától és a Türk Tanácstól kapott segítséget a koronavírus elleni felkészüléshez.

Március 27-én a reggeli MTV híradó bemondta, hogy mekkora segítséget kapunk Brüsszeltől.

Ujhelyi szerint ehhez képest tényszerűen bizonyítható, hogy az európai közösség közel kétezer milliárd forintnyi forrás felhasználását teszi lehetővé Magyarország esetében. Ez egyébként, mutatott rá a szocialista EP-képviselő, annak a 37 milliárd eurós európai mentőcsomagnak a része, amelyről a fideszes EP-képviselők is szavaztak az Európai Parlament csütörtöki rendkívüli ülésén.

Ujhelyi korábban már bemutatta azt a levelet, amelyet Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztos, valamint Nicolas Schmit munkahelyteremtésért felelős uniós biztos küldött még március elején Kásler Miklós és Palkovics László minisztereknek.

Ebben a levélben értesítették ki az Orbán-kormányt arról, hogy az első mentőcsomag részeként a magyar kormánynak nem kell visszafizetnie az európai strukturális és beruházási alapokból származó előfinanszírozások összegét, ami Magyarország esetében 861 millió euró. Sőt, a Bizottság döntése értelmében ez az összeg kiegészül a 2020-ra vonatkozó előfinanszírozási kerettel is, amely további 607 millió euró; vagyis nagyjából 520 milliárd forintnyi uniós forrás máris az Orbán-kormány rendelkezésére áll.

Az MSZP EP-képviselője szerint hazugság a kormány érvelése, miszerint ezeket a pénzeket már előre lekötötték, ezért nem lehet átcsoportosítani. Ujhelyi az Európai Bizottság levelére hivatkozva cáfolta a Fidesz érveit, mondván, egyértelmű, hogy a felszabadított összegről Magyarország még nem küldte el Brüsszelnek a számláit, vagyis ezeket a forrásokat igenis át lehet csoportosítani most a koronavírus elleni védekezésre, az unió erre a lehetőséget megadta.

„Felszólítom a kormányt, hogy számoljon el tételesen a nyilvánosság számára, hogy mire akarta elkölteni ezt az irdatlan mennyiségű pénzt! Melyek azok a halaszthatatlan projektek, amelyek miatt a kormány nem akarja ezt az összeget a koronavírus elleni védekezésre fordítani!

Csak nem olyan pályázatokról van szó, amelyeket már a haveri körnek ígértek oda? Ha csak egy ilyen is van, akkor világossá válik, hogy a Fidesznek megint fontosabb volt Mészáros Lőrinc valamelyik cégét kitömni, mint kezelni a magyar családok helyzetét a járvány idején!” – fogalmazott közösségi oldalán Ujhelyi István.

Az MSZP európai politikusa a szombati sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy tizenkét különböző uniós eszköz és program áll rendelkezésre, amelyet a kormány használhatna a védekezésben, például az egészségügyi intézmények fejlesztésére vagy a munkahelyek védelmére.

Ujhelyi megemlítette, hogy a Miniszterelnökségnél például van egy olyan 13 milliárd forintos uniós keret, amelyet lakossági kommunikációra kötöttünk le, de most az EU döntése értelmében a koronavírus elleni védekezéshez is felhasználhatnánk. Ujhelyi szerint hasonlóképp mozgósítható uniós összegek vannak például a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál (10 milliárd forint) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (64 milliárd forint) kasszájában is.

A szocialista EP-képviselő hozzátette, hogy a Széchenyi 2020-programban jelenleg 47 nyitott pályázat van, amelyeknek szinte mindegyikét a védekezésre is fel lehetne használni, ha erről a kormány meghozná a szükséges döntést.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here