Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A legendás külpolitikai újságíró 82 éves volt. Chrudinák Alajos, a Panoráma című külpolitikai televízióműsor egykori főszerkesztője március 11-én hunyt el.

A Magyar Nemzet vasárnap este tette közzé a hírt, miután a Duna Televízióban levetítették a Chrudinák Alajosról szóló, tőle búcsúzó, a 83. születésnapjához időzített portréfilmet. A „Magyar szemmel – Ahogyan Chrudinák Alajos látta a világot” című filmhez ült utoljára kamera elé az újságíró.

Mint írták, Chrudinák Alajos oknyomozó újságíróként vált ismertté, országos ismertséget a Panoráma hozott neki. Az ő kiállásának volt köszönhető, hogy a Magyar Televízió 1989-ben bemutatta az erdélyi falurombolások bírálatát Tőkés Lászlótól, de elsőként szerezte meg a Ceausescu-per felvételeit is. A cikk állítása szerint jobboldali értékrendje miatt végül a saját műsorából is eltiltották. Visszavonulása előtt az Echo TV-ben dolgozott.

Díjai és kitüntetései (Wikipedia): Rózsa Ferenc-díj (1977), Balázs Béla-díj (1982), A miskolci tv-fesztivál fődíjai (1976, 1978, 1980, 1982), Arany Nimfa-díj (Monte-Carlo, 1980), A lipcsei filmfesztivál különdíja (1981), Opus-díj (1990), Széchenyi-emlékdíj (1991), 56-os Hősök Nagyjelvénye (2001)

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here