Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor ma a parlamentben interpellálták, kérdésre többek között elmondta: ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban megtudnak vásárolni- számolt be a 444

Orbán Viktor arról a járvány terjedéséről is beszélt, elmondta három munkacsoportot kért fel, hogy készítsen elemzéseket, egy klinikai járványügyit, egy matematikait, és egy hatósági járványügyit.

De a három csoport elemzése „még soha nem vágott egy nyomba egyik este sem”
– tette hozzá. Szerinte ebből jól látszik, hogy milyen nagy a bizonytalanság a járvány lefutásának megítélésében.

„Ezért én is úgy dolgozom, csinálom az akcióterveket, irányítom az operatív törzset, és a készletgazdálkodásra is úgy hozok döntéseket, hogy igyekszünk a járványt  lassítani. (..) Azon dolgozom, hogy mikor elérkezik az a pillanat, mikor tömegessé válik a járvány és a nagy nyomás nehezik a magyar egészségügyre, akkor az kibírja. Legyen ott elegendő eszköz és ember” – jelentette ki.

Az orvosok megbetegedéséről is szólt a miniszterelnök, itt kifejtette „lesznek orvosaink, akik szerintem nem halnak meg, mert a 65 évnél idősebb orvosainkat nem engedjük a járvány közelébe. Akik meg fognak betegedni, azok helyére a rezidenseket fogjuk beállítani,” mondta Orbán. Náluk a ráképzés már elkezdődött, hogy bevethetőek legyenek.

A miniszterelnök hozzátette: „ez egy katonai akcióterv szerint zajlik. Nagyon remélem, hogy mikor a válság csúcsához érünk, és a nyomás nagy lesz, képesek leszünk azt kibírni.”

A kötelező szájmaszkviselésről is szólt, mint fogalmazott el tudná rendelni, hogy kötelező legyen a maszkviselése, de kérdéses, hogy lenne-e foganatja, mondta. Emlékeztetett, hogy van olyan ország ahol kötelező hordani (Csehország, Szlovákia, most már Szlovénia), de a boltokban közben nem lehet elérni maszkokat, mindenkinek magának kell elkészíteni azokat.

„Nem hiszem, hogy ez Magyarországon működne” – mondta. Orbán is azt hangsúlyozta, hogy ma minden eszközt az egészségügy számára halmoz fel a kormány, hogy a tömeges megbetegedés időszakára elengedő álljon készenlétben.

„Magánszemély csak magánforgalomból tud beszerezni, vagy készít magának (…) és akkor tudok egy szabályt bevezetni kényszerítőerővel, ha a betartásának meg tudom teremteni a feltételeit.”

„Ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban megtudnak vásárolni. Ezért kérem őket, hogy viseljenek maszkot, de nem garantálni ennek a föltételeit, és ezért elő sem írhatom kötelezettségként. Így állunk.”

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here