Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében karantén alá vonták Romániában Suceavát, az egyik észak-keletre fekvő román nagyvárost és több környező kisebb települést is – írja a Reuters.

A román kormány Suceavát és nyolc környező falut helyezett karantén alá, hogy ezzel fékezze a koronavírus országon belüli terjedését.

A lépésre azért volt szükség, mivel a román koronavírusos esetek több mint negyedét arról a területről jelentették – mondta el Marcel Vela belügyminiszter.

Romániában, ahol több mint 2100 koronavírusos fertőzött van, március 16-án jelentettek veszélyhelyzetet.

Suceava lakossága mintegy 100 ezer főt tesz ki, a városnak 593 esete van és az eddigi elhalálozások harmada is ehhez a megyeszékelyhez köthető. A hivatalos adatok szerint a 285 koronavírust elkapó egészségügyi dolgozó több mint felét is ebből a városból jelentették.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint az országban a gyenge helyzetkezelés és az emberek könnyelműsége miatt terjedt el ennyire a vírus. A karantént április közepéig fenntartják, a veszélyhelyzet kihirdetésének 30 napos végéig.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here