Tegnap a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány közleménye szerint Soros György 1 millió euróval azaz kb 350 millió forinttal támogatja Budapestet a koronavírus elleni küzdelemben. 

Nyilván a segítség jól jön a vészhelyzetben, de a kormányzati propaganda még a járványhelyzetben sem tud leállni: Fideszék minden körülmények között imádnak gyűlölködni és uszítani.

Ezt egy a Facebookon terjengő infografika most remekül be is mutatja. Soros György nem először adott adományt a magyar embereknek, amikor valami katasztrófa van. Az üzletember 2010-ben a vörös iszap katasztrófa idején is pont ekkora összegű támogatást nyújtott.

Akkor még az Origió büszkén közölte, hogy a milliárdos nyilván Orbán Viktor szavaira volt bőkezű, és portál az egekig magasztalta a vállalkozót.

Ám 2020-ra nagyot fordult a propaganda gépezet, a most adakozó Soros György gesztusát ugyanaz a portál “bevásárlásnak” titulálja és egy igen ocsmány cikket rittyentettek mögé. Hiába a Fideszéknek látszik most is mi a a fontos, járvány helyzetben is a gyűlölködésen jár az agyuk.

Fideszék propaganda médiája még ilyenkor sem tud leállni és csak gyűlölködésre futja nekik, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, őket nem érdekli a magyar emberek biztonsága, csak a hatalmuk.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here