Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat – reagáltak a kormány által bejelentett önkormányzati elvonásokra a budapesti ellenzéki polgármesterek.

Támogatjuk, hogy a kormány válságkezelése nagyságrendjében is reagáljon végre a gazdasági és szociális válság súlyosságára. Csalódást kelt azonban, hogy a kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét – írja közös közleményben tizennégy fővárosi ellenzéki polgármester azután, hogy a kormány bejelentette, a válságkezelés ürügyével milliókat von el a pártoktól, multiktól, bankoktól és az önkormányzatoktól is azzal, hogy a gépjárműadó-bevételükre igényt formál.

A polgármesterek azt írják, azért igazságtalan a megszorítás, mert a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra, és kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.

Az megszorítás, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól, mert veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését.

A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát – írja a tizennégy budapesti ellenzéki polgármester. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön – írják.

A levél írói felszólítják a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintse partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsa, hanem támogatással segítse. „Vagy – hogy a miniszterelnököt idézzük – ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat” – írják, együttműködést kérve a kormánytól, és felszólítva, hogy a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here