Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az intenzív osztályon töltötte az éjszakát Boris Johnson brit miniszterelnök, akit az új koronavírus okozta betegség miatt szállítottak kórházba hétfőn. A Downing Street közölte, hogy Johnson állapota romlott, de jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson kérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

A kormányfőt azonban vasárnap este a londoni St. Thomas kórházba szállították, miután betegségének egyes tünetei, például a magas láza meglehetősen makacsnak bizonyultak. A Downing Street szóvivője még hétfő délután is azt hangsúlyozta, hogy Johnsont

nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba orvosának tanácsára.
Napközben Boris Johnson maga is azt tudatta a Twitteren közzétett üzenetében, hogy jó hangulatban van, dolgozik, és folyamatosan tartja a kapcsolatot kormányának és stábjának tagjaival.

A kormányfői hivatal illetékesének esti beszámolója szerint azonban a miniszterelnök állapota romlott, és az őt kezelő orvosi stáb javaslatára intenzív osztályra vitték át.

A Downing Street szóvivője szerint jóllehet Johnson jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre, abból a meggondolásból vitték át az intenzív osztályra, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását. Hozzátette: Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül.

A BBC politikai tudósítója, Chris Mason értesülése szerint a brit miniszterelnök hétfő késő délután, mielőtt az intenzív osztályra szállították, oxigént kapott.

A jelenlegi brit kormányban nincs miniszterelnök-helyettesi tisztség, de Dominic Raab az „első miniszter” – First Secretary of State – címet is viseli. Ez azt jelenti, hogy rangban az összes többi kabinettag felett áll, és így gyakorlatilag Boris Johnson után a brit kormány második legmagasabb rangú tagja.

Raab hétfő este a BBC televíziónak adott rövid nyilatkozatában megerősítette: Johnson személyesen kérte meg, hogy vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

A külügyminiszter elmondta: a kormány folytatja munkáját, a miniszterelnök biztos kezekben van, ragyogó orvosi stáb kezeli, és a kormányzati munka továbbra is a koronavírus okozta járvány leküzdésére összpontosul.

A királynőt folyamatosan tájékoztatják Boris Johnson állapotáról.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here