Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szinte az összes látnivalóval rendelkező település bejelentette, hogy bezárja kapuit a látogatók elől a húsvéti hétvégére. Ne induljon el, most nem szívesen látott vendég szinte sehol.

 

A húsvéti hosszú hétvége idejére kordonokkal zárja le a Balaton Keszthely városához tartozó partszakaszát a helyi önkormányzat. A döntést Nagy Bálint polgármester közölte Facebook-oldalán. Emellett arra kért mindenkit, aki tervezte, a veszélyhelyzet idején ne látogasson el Keszthelyre.

A városban a polgármester április 4-i információi szerint már 13 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak a hatóságok, és velük együtt összesen 50 fő volt hatósági házi karanténban. Köztük van a Keszthelyi Televízió egyik munkatársa is.

Balatonfüreden csütörtök déltől vezetnek be korlátozásokat – tájékoztatta Bóka István polgármester az MTI-t. Lezárják a város 71-es főút alatti összes nagy parkolóját. Nem lehet majd megállni a Huray utcai és a Borsos Miklós utcai parkolóban, a két nagy strand parkolójában és a Zákonyi úti mélygarázsban. Lezárják a város két nagy strandját is.

Balatonalmádiban péntektől lezárják a Szent Erzsébet ligetet, az Óvári kilátót és környezetét, a főtéren található szökőkút előtti teret és parkolót, a Pannónia kulturális központ parkolóját, a strandok parkolóit, a játszótereket és a kültéri fitneszparkokat. Aki megszegi a szabályt, az 10 ezertől 200 ezer forintig terjedő bírságot fizet. Az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező – közölte Kepli Lajos polgármester.

A napokban felhívást tett közzé Tósoki Imre, a Balaton-parti Tihany polgármestere is, mert a jó idő beköszöntével sok kiránduló érkezik a településre. Azt írta, a falu közkedvelt helyszíneit csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár, ezért úgy döntöttek, hogy a település központjában lévő parkolókat ideiglenesen lezárják.

Velence önkormányzata a múlt hétvégi tapasztalatok alapján szerda délutántól korlátozta a parkolást a városban. A település közösségi oldalára feltöltött helyi televíziós interjúban Gerhard Ákos polgármester elmondta: a hétvégén ellepték a kirándulók a várost, a korzó parkolója megtelt, a környező utcákban is sok idegen jármű parkolt, ezért lezárják a parkolókat a hétvégékre és az ünnepnapokra egészen a járványveszély végéig.

Győrben is tiltások lesznek. Szinte az összes városi vízparton, parkban és piknikezőhelyen megtiltja a tartózkodást Győr önkormányzata is a hétvége idején – jelentette be Dézsi Csaba András, a város polgármestere péntek reggel a Facebook-oldalán. A város számos fontos közterén, például a Széchenyi téren és a Dunakapu téren is csak áthaladhatnak mostantól emberek, a letelepedés nem engedélyezett.

Visegrádon pénteken 8 órakor lakosságvédelmi intézkedések lépnek életbe. Az önkormányzat a honlapján azt közölte: a város belterületén kizárólag az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak, a 11-es főútba torkolló belterületi utak egyirányúak lesznek, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve pedig lezárják a turistaforgalom elől a Fellegvárba vezető Panoráma utat.

A Pest megyei Zebegény honlapján az olvasható: „Maradj otthon húsvétkor! Ezt kéri a Dunakanyar!”. A felhívást közösen jegyzi Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád.

Szentendre húsvétkor zárva lesz a turisták elől – közölte honlapján a Pest megyei város önkormányzata. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben azt írták: az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatták, hogy a kijárási korlátozás ellenére autós turisták tömegei keresik fel hétvégenként a település belvárosát és a Duna-partot. Fülöp Zsolt polgármester ezért – tekintettel az egészségügyi veszélyhelyzetre – elrendelte Szentendre belvárosának részleges lezárását a húsvéti ünnepek idejére.

Nagykovácsi polgármestere  is szigorú döntést hozott. „Kérünk mindenkit, a húsvéti hosszú hétvégén ne látogasson Nagykovácsiba! A rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet segítségével fogjuk betartatni a kijárási korlátozás előírásait. Egyéni szabadidős sporttevékenységet csak a lakóhely közelében lehet folytatni, a más településről autóval érkezőket a rendőrség Nagykovácsi határában visszafordítja”.- írja

Kiskunlacháza nagyközség a Facebookon ismertette Répás József polgármester döntését, miszerint csütörtöktől lezárják a parkolókat az üdülőövezetek és a játszóterek környékén, ugyanis sok odalátogató nyaralós nem tartja be a kijárási korlátozást.

Hortobágyot is lezárják, a polgármester, Jakab Ádám az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó járvány elleni védekezés, illetve következményeinek elhárítása érdekében azt a döntést hozta, hogy  a települést a hosszú hétvégén, április 10-től 13-án éjfélig csak az ott állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők, valamint az áruszállítást és munkát végzők látogathatják.
Ezen időszakra Jakab Ádám határozata értelmében a települést lezárják a turisták, látogatók előtt.

Tokaj összes parkolóját lezárják a járványveszély miatt a húsvéti és az azt követő hétvégékre – tájékoztatta a Tisza-parti város önkormányzata az MTI-t. A közlemény szerint a szigorításra azért volt szükség, mert a kijárási korlátozás ellenére az elmúlt hétvégén is sok turista töltötte a napsütéses délutánt Tokajban.

Szarvas polgármestere elrendelte több, a Holt-Körös partján található közlejáró, valamint a Liget Hotellel szembeni vízparti lejáró lezárását. Az önkormányzat így azt szeretné elérni, hogy horgászturisták se érkezzenek a hosszú hétvégére a városba. Korábban közös felhívást adott ki a békésszentandrási és a szarvasi polgármester, hogy a közelgő ünnep idejére a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket.

Pannonhalma is zárva marad az ünnepnapokon. Mint írják, Pannonhalma polgármesterével közösen ezért azt kérjük Öntől, hogy az ünnepnapokban tervezett látogatását halassza el!˝ – olvasható az apátság oldalán. A Főapátság összes parkolóhelyét lezárják a turistaforgalom elől 2020. április 10. péntek reggeltől 2020. április 13. kedd reggelig.

Budapesten lezárják a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot minden nap reggel 8 és este 10 óra között péntektől hétfőig a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. Egyúttal utasította a Budapesti Közlekedési Központot, hogy erre a négy napra függessze fel a 26-os busz üzemeltetését, valamint a jelzett időszakban ne álljon meg a 4-es és a 6-os villamos a Margitszigetnél.

Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere jelentette be, hogy szeretnék elkerülni, hogy a Normafa járványügyi veszélygócként maradna meg, ezért péntektől lezárják az összes hozzá kapcsolódó parkolót, és büntetni is fognak a tilosban parkolásért.

Pokorni elmondta azt is, hogy a kormány tanácsai szerint a tömegközlekedés sem ajánlott, és a Normafa összes játszótere zárva van már, a vendéglátóhelyek pedig nem működnek. Azt ajánlja, a húsvétot ünnepeljék otthon.

A debreceni önkormányzat lezárja a látogatók elől a Békás-tavat is magában foglaló és kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret – közölte a városháza április 9-én. A korlátozással egyidőben fokozott közterület-felügyeleti jelenlétet rendel el a Nagyerdei Stadion környékén. A cél az, hogy a tavaszias időjárás miatt az emberek ne jelenjenek meg tömegesen e területeken, így növelve a vírusterjedés esélyét. A korlátozás előre láthatóan húsvét hétfőn éjfélig tart.

Kecskeméten átmenetileg lezárják a Benkó Zoltán Szabadidőközpontot, az arborétumot és a Szent Hubertus Parkerdőt, közismert nevén a Nyíri erdőt – erről a helyi operatív törzs döntött szerdán.

Csongrádon csütörtöktől lezárják a népszerű nyaralóhelyen, a Körös-toroknál található sportpályákat.

Zádori János polgármester közleményben tudatta, hogy a járvány lassítása érdekében a nem pécsváradi emberek elől lezárják a Dombay-tó környékét. A tó környékén tiltott minden nemű bejárás, szabadidős tevékenység, ide értve a sétát is, mindenkinek, aki nem rendelkezik pécsváradi lakcímkártyával vagy nem telektulajdonos

A pécsiek kedvelt kirándulóhelyén, a Mecsek hegyei között lévő Orfűn már korábban bezárták a település látnivalóit, és polgárőrökkel segítenek megakadályozni a tavak környékén sétáló, kiránduló emberek csoportosulását.

A szomszédos Abaligeten is figyelemfelhívó tábla szólítja otthon maradásra azokat, akik a helyi csónakázótó környékén pihennének. A pécsiek körében leggyakrabban látogatott Malomvölgyi-tavak mentén a játszótereket már lezárták, a szomszédos települések önkormányzatai pedig arra szólította fel a kirándulókat, hogy ne csoportosuljanak a népszerű tavakat övező helyszíneken.

– A járványveszély miatt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is bezárta kapuját – olvasható a helyszín honlapján.

A hollókői önkormányzat arra kéri a turistákat, hogy a hollókőiek egészsége érdekében, ne látogassanak a községbe. Zárva maradnak a múzeumok, nem lesz információs központ, a parkolókat is lezárják.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here