Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A nagypéntek iránti tisztelet okán nem, de ma már mindenféleképpen reagálnunk kell Orbán Viktor Kossuth rádióban tett bejelentésére- kezdi közleményét az MSZP

Megdöbbentünk ugyanis a miniszterelnök nyilatkozatán, miszerint az egészségügyben dolgozók 20%-a fog megfertőződni. Ezek szerint több ezer orvos és nővér kapta, vagy kapja el a koronavírust, ami bár számunkra megdöbbentően magas szám, de Orbán Viktor valószínűleg a rendelkezésére álló adatok és információk alapján felelős nyilatkozatot tett a témában.

Felelős nyilatkozat után természetesen felmerül a felelősség kérdése is. Hogyan fordulhatott elő, hogy Magyarországon hosszú heteken keresztül nem jutottak megfelelő védőfelszereléshez az első vonalban harcoló egészségügyisek? Ki a felelős az egészségügyi dolgozók megfertőződéséért?

A felelősség megállapítása fontos ugyan, de mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy ezt a feladatot a járvány visszaszorítása után kell elvégeznünk, hiszen most fontosabb dolgaink vannak.

Ilyen fontos feladatnak tartjuk, és továbbra is követeljük a szociális szférában, például az idősellátás első vonalában dolgozó honfitársaink 500.000 forintos egyszeri juttatását, folyamatos tesztelését, védőfelszereléssel történő ellátását, valamint minden bentlakásos intézmény ellátottjainak azonnali tesztelését.

Ezzel kapcsolatban aggasztónak tartjuk, hogy a kormány egyik tagja Rétvári államtitkár úr, Korózs Lajosnak a Népjóléti bizottság elnökének a Parlamentben ezzel kapcsolatban feltett kérdésére mellébeszélt, ugyanakkor bízunk abban, hogy Orbán Viktor felelőssége teljes tudatában megfelelő döntést fog hozni.

A propaganda média nem fog beszámolni az ellenzéki reakciókról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenkihez eljusson az ellenzék szava.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here