Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már országszerte hat idősotthonban diagnosztizáltak koronavírussal megbetegedett időseket, Orbánék nem vették komolyan Karácsony Gergely figyelmeztetését és nem léptek, pedig a főpolgármester már március 20-án megírta, mit kellene csinálni.

Már országszerte hat idősotthonban diagnosztizáltak koronavírussal fertőződött idős beteget. Orbánék annak ellenére nem léptek időben, hogy Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere egy március 20-án íródott levélben figyelmeztette a kormányzatot.

Karácsony az akkori levelében azt írta, hogy fontos lenne, hogy a kórházak tesztelés nélkül ne engedjenek vissza betegeket, illetve ezen intézményekben az otthoni karantén nem megoldható.

A kormányzati tétlenkedésnek meg is lett a következménye. Először a nagymágocsi Kastélyotthonban intézkedtek fertőzés miatt, miután nyolc lakónak lett pozitív a tesztje.

Később Érden, a Betegápoló Irgalmasrend fenntartásában működő Szent József Otthont is járványügyi megfigyelés alá  kellett helyezni. A 24.hu értesülései szerint 90 ember került karanténba az érdi idősotthonban, mert az egyik bent lakó idős embernek pozitív lett a koronavírus tesztje.

Szent József Idősek Otthonában egy hete végezték el a pozitív tesztet. Most mindenki a saját szobájában van karantén alatt, mert nem lehet tudni, hogy a lappangási időszakban kiket fertőzhetett meg a beteg.

Ezután következett a sorban a Pesti úti idősek otthona, ahol százasnagyságrendben betegedtek meg eddig.

Majd, Borsodnádasdon pedig az állami fenntartású  idősotthonban élők több mint fele fertőződhetett  meg, erről a település fideszes polgármester számolt be Facebook oldalán.

A Rózsa utcai idősek otthonában is minden lakót le kellett tesztelni, miután az egyik beteget tünetekkel vitte el a mentő, egy másik pedig meg is halt.

S legutóbb az Olajág Otthonok egyik intézményben is megfertőződött öt lakó. Az Olajág Otthonok üzemeltetője az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az Olajág Otthonok kilenc intézményéből négy működik a XIV. kerületben. Ezek közül az egyikben észlelték most a fertőzést.

A fenti esetekből jól látható, hogy egy országos probléma lépett fel az idősotthonokban, a fideszes propaganda gépezet ennek ellenére, Karácsony Gergelyt kezdte el hibáztatni, leginkább a Pesti úti fertőzés miatt.

Ezután hozta nyilvánosságra a főpolgármester, hogy Ő március 20-ától már 4 levelet is írt a kormánynak, melyben felhívta a problémára figyelmet. Most pedig Karácsony Gergely nyilvánosságra hozta a járványügyi ellenőrök szombati vizsgálatának jegyzőkönyvét, ami szerint nem találtak jogsértést a Pesti úti idősotthonban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here