Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarországon április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak a magyar parlamenti képviselők – számolt be az Mfor. Közben több ország is csökkentette a törvényhozás fizetését a járványhelyzetben

Már a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt lehetett tudni, hogy változni fog a parlamenti képviselők fizetése márciustól. 2018-ban a közszféra egyes ágazatának dolgozói után a képviselők saját fizetésük felzárkóztatását és rendezését is időszerűnek látták. Ezért egy egyszeri augusztusi emelést követően az országos bruttó átlagbér éves változásához rögzítették a fizetést – írja a portál.

A korábbi számításaikat megerősítették a parlament honlapján frissült adatok. Így a képviselői alapbér (az átlagbér háromszorosa) 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett. Tehát már nincs olyan képviselő a parlamentben, aki egymillió forintnál kevesebbet keresne.

Ebből – a családi adókedvezmények nélkül – 733 761 forintot vihetnek haza, ami 75 610 forinttal több nettót jelent.

Annak, aki képviselői státusza mellett állandó bizottsági tag, 1 324 080 forint szerepel a bérlapján, aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, 1,5 milliónál többet keres.

A frakcióvezetőknél kétszeres szorzót használnak, tehát a bruttó juttatás 2 206 800 forint lett, helyetteseik pedig 1,87 milliót keresnek.

A cikk azt is megjegyzi, hogy a járvány miatti válság ellensúlyozására a nemzeti kormányok sorra rendkívüli intézkedésekről döntöttek, néhány országban pedig a vezetők saját juttatásaikról mondtak le a helyzetre való tekintettel.

Szlovéniában a járvány idejére 30 százalékkal csökken a képviselők és a miniszterek fizetése, Új-Zélandon pedig 6 hónapig a fizetés 20 százalékáról mondanak le a kormány tagjai és a vezetők. De hát mit lehet tenni, Magyarországon olyan a törvény, hogy ha a járványhelyzet van, a képviselők fizetése akkor is emelkedik. Ezt mégsem lehet egy tollvonásra átírni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here