„Kérjük Kásler Miklóst, hogy magyarázza el, mi történik” – címmel jelent meg egy közlemény a Magyar Orvosi Kamara honlapján. Ugyanitt olvasható egy levél is, amelyben Kincses Gyula, a kamara elnöke azt kéri a minisztertől, hogy világosan magyarázza el, hogy mit miért kér a kormány, hozza nyilvánosságra az epidemiológiai becsléseket és azt, hogy a miniszteri utasítások tartalmához hogyan érjenek el az egyes érintettek.

Az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást. Nemcsak az elmúlt események okát nem ismerjük, de a jövőre vonatkozó terveket sem.

A kormányzat adós a magyarázattal, mivel a jelenlegi intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai (a betegségek elterjedésének statisztikai vizsgálatával foglalkozó orvosi tudományág) adatok egyáltalán nincsenek összhangban.

(Ezzel arra utalnak, hogy míg a szombati nyilvános adatok alapján országszerte 829-en voltak kórházban az 1834 koronavírus fertőzött közül, akik közül 60-an voltak lélegeztetőgépen, aközben a kissé lazított menetrend szerint mára, azaz április 19-re, országszerte a kórházi ágykapacitások 50%-át, majd egy későbbi időpontra 60%-át, azaz több mint 30 ezer ágyat kell miniszteri utasításokban érkező levelek alapján felszabadítani. (A mai, azaz vasárnapi friss adatok alapján 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen.)

Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről. Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon, ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat.

A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni – csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak.

Az ember tud áldozatot hozni, ha van miért. A járványt mi is komolyan vesszük, és látjuk a végső célt is, de az odavezető út teljes homályba vész.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here