Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta, idézi az Index a Reutersnek nyilatkozó Varga Mihályt. A pénzügyminiszter szerint a költségvetés előzőleg becsült 3 százalékos hiánya sincs „kőbe vésve.” Varga elmondta, hogy a kormány április végén felül fogja vizsgálni a bruttó nemzeti össztermékre és a költségvetés deficitjére vonatkozó korábbi becsléseit.

„A 3 százalékos gazdasági visszaesésre vonatkozó becslésünk még március második felében készült, amikor azzal kalkuláltunk, hogy az év második negyedében megkezdődik a kilábalás a járványból – mondta Varga a Reutersnek. – Elemezzük a helyzetet, de a számok feltehetően rosszabbak lesznek.”

202 000 online pénztárgép adatai alapján a pénzügyminiszter azt mondta, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi eladások az erre az időszakra jellemzőeknek csak a 54 százalékát tették ki, így az adóbevételek is jelentősen alacsonyabbak lesznek.

„Ha a gazdaság vissza tudna térni a normális kerékvágásba május végére, vagy júniusra, akkor lenne 3 százalékos recesszió, de úgy látjuk, lassabb lesz a visszaállás – mondta. A kérdés az, hogy melyik exporttermékek tudnak majd eljutni a magyar gyógyszer- autó- és vegyiparból az exportpiacokra, és hogy a kereslet is helyreáll-e közben.”

A Reuters által megkérdezett szakértők a GDP 4,5 százalékának megfelelő gazdasági visszaesést jósolnak, arra a kérdésre, hogy ezt reálisnak látja-e, Varga azt mondta, hogy a járvány tovább fékezi a gazdaságot, és az nem tud újraindulni, akkor igen.

A pénzügyminiszter azt is elárulta a Reutersnek, hogy a 10 évre titkosított Belgrád-Budapest vasútvonal felújításához 1,855 milliárd euró kölcsönt kapott a kormány éves 2,5 százalékos kamattal és előtörlesztési lehetőséggel.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here