Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hogy mekkora bajban kerültek az éttermek és a szállodák arról igen sok szó esik, de más kevésbé szem előtt lévő szektorokban is komoly problémákat okoz a járvány. Ilyen a dísznövénytermesztés.

Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint, de két intézkedés is enyhítheti a károkat – mondta a Világgazdaságnak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.

A gazdasági napilap keddi száma ismerteti, hogy az egyik ilyen támogatás az energiahordozókra, a másik a szaporítóanyagok árának támogatására vonatkozik. Az agrártárca erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, és százezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik – mondta a szakmai szervezet elnöke.

Még nem dőlt el, hogy az anyák napja miatt, tovább nyitva maradhatnak-e a virágboltok a hétvégén. Az Agrárminisztérium e kezdeményezéséről majd az operatív törzs dönt – mondta Orlóci László. A szakember már azt is nagy segítségnek nevezte, hogy a járvány idején három óráig nyitva maradhattak a virágüzletek és a kereskedések, hiszen Ausztriában például mindent bezártak.

A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket. A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el.

A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába forgatták, a tartalékaik végesek – sorolta Orlóci László. „A termelők, kereskedők, árudák és virágüzletek készülnek az anyák napjára, hiszen az édesanyákat, nagymamákat a személyes találkozások nélkül is meg lehet lepni.

A balkonszezon kellős közepén vagyunk. Bízunk abban, hogy a járványhelyzet lassulásával intenzívebb lesz a forgalom, a szezon második felében pedig helyreáll az értékesítés” – mondta Treer András, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szakmai igazgatója a Világgazdaságnak.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here