Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elszálltak az élelmiszerárak, 4,1 százalékos inflációt mértek az idősek kosara szerint. A most közölt adatok alapján az élelmiszerek inflációja áprilisban 8,7 százalékos volt, míg egy hónappal korábban, márciusban pedig 6,9 százalék- írja a piacesprofit.hu nevű szakportál

Ahogy arra számítani lehetett, a nyugdíjasokat nagyobb áremelkedés sújtja idén, mint a teljes fogyasztói kört. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint míg a teljes társadalomra képzett fogyasztói kosár szerint számolt infláció 3,9 százalék volt az első négy hónapban, a nyugdíjasoké számításaink szerint 4,125 százalék.

Természetesen az élelmiszerárak tehetők ezért felelőssé, ami az idősebbek fogyasztásában nagyobb súlyú. A most közölt adatok szerint az élelmiszerek inflációja áprilisban 8,7 százalékos volt, míg egy hónappal korábban, márciusban még “csak” 6,9 százalék.

Az élelmiszerek április átlagos áremelkedése egyébként a legmagasabb volt idén a megelőző hónapokhoz képest.

A nyugdíjasok 4,1 százalék feletti inflációja azt jelenti, hogy az év eleji 2,8 százalékos nyugdíjemelés reálértékben nem fedezi a kiadásaikat, sőt. Kérdés, hogy a további hónapokban lesz-e ebben változás. A kormány kitart prognózisa mellett, mely szerint idén 2,8 százalékos lesz az infláció (ehhez igazítottan emelik a nyugdíjakat), ám az eddigi folyamatok ezt nem támasztják alá.

Ráadásul az élet most kezd újraindulni, első lépésben vidéken, de a nyár elején vélhetően a fővárosban is, amennyiben továbbra is biztatóan alakulnak az esetszámok. Ez pedig a kereslet megjelenését jelenti majd, amelyre a szolgáltatók kétféle módon reagálhatnak: a vevőszerzés érdekében moderált árakon kínálják szolgáltatásaikat, illetve az sem kizárt, hogy a hirtelen megugró keresletre áremeléssel reagálnak, hogy mihamarabb pótolják a korlátozások miatt elszenvedett veszteségeiket.

Elsősorban az idényáras élelmiszerek (friss zöldség, burgonya, gyümölcs) ára szállt el, ebben a körben 15,1 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH. Ez lehet szezonális hatás, ilyenkor jelennek meg a friss termények a piacokon, de vélhetően a járványnak is köze lehet az árak alakulásához. a termelés akadozása, a munkavégzés korlátossága bizonyosan emelte a költségeket.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy milyen brutális árdrágulás volt a boltokban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, mi a valódi helyzet.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here