Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Három hete várom az Operatív Törzs vagy a kórházak válaszát azokra a kérdéseimre, hány beteg embert raktak ki a kórházakból- írja Tóth Bertalan, az MSZP elnöke Facebook oldalán közétett írásában

Ezek nem voltak bonyolult kérdések – mennyi aktív ágy van az intézményben, hány beteget kellett hazaküldeni az ágykiürítés miatt, végeztek-e rajtuk vírustesztet, értesítették-e a beteg lakóhelye szerinti önkormányzatot, hány tervezett műtétet kellett elhalasztani -, lényegében bármely kórházigazgató álmából felébresztve is meg tudta volna válaszolni a kérdéseket, és amint az azóta kiderült, a kórházak erről napi jelentésekben adtak tájékoztatást az Operatív Törzsnek.

A kérdéseimről tudnak, mind a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, mind az EMMI államtitkára ígéretet tett a válaszadásra- szögezi le az MSZP elnöke

„Én is azt gondolom, hogy nem olyan bonyolult, és választ is fog rá kapni.” – idézi fel az ellenzéki politikus Farkas Örs, kormányzati tájékoztatási központ vezetőjének szavait, melyet az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2020. április 27-én mondott.

„Elnök úr kérdezte, hogy Tóth Bertalan frakcióvezető úr megkapja-e a választ. Április 20-án nyújtotta be a levelét,tehát még van időnk a megválaszolásra, de természetesen választ fog kapni a miniszter uraknak címzett levelére. Minden írásbeli kérdésre válaszoltunk az elmúlt időszakban is.” Ezt már, Rétvári Bence az Országgyűlés Népjóléti bizottságának ülésén mondta 2020. április 28-án.

Ma május 10-e van, minden válaszadási határidőn túl vagyunk. Azt már megszoktuk, hogy a kormányzati tisztviselők időnként nem mondanak igazat, máskor elferdítik az igazságot, ezeken kívül viszont nyíltan és egyenesen hazudnak.

Ami dühítő, hogy a 36.000 ágy erőltetett kiürítése miatt emberek haltak meg otthonaikban, családok ezreire tettek hatalmas terhet érdemi segítség nélkül, eközben pedig tízezrek nem jutottak hozzá az életüket, egészségüket könnyebbé tevő egészségügyi ellátáshoz. A miniszter pedig mindezeket az egyedi eseteket szórakoztató történetként éli meg.

Tisztelet és köszönet az egészségügyben dolgozóknak! A munkájukért ők magasabb fizetést, az emberek pedig a valódi gyógyulás esélyét érdemelnék. Azt pedig Önökre bízom, hogy az egészségügy irányítása ezek után mit érdemelne…- zárja sorait az MSZP elnöke.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here