Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megdöbbentő összeállítás az MSZP-től: eddig 23 alkalommal élt vissza a Fidesz a túlhatalmával a járványban. A párt hivatalosan is elindította a Diktatúra figyelő oldalt. 

Sérül a jogállam a kormány visszaéléseinek hatására: az MSZP honlapján indított Diktatúra figyelő abban segít, hogy a mind autoriterebb rezsimmel szemben megvédje az embereket.
„A jelenlegi helyzetben természetesen a legfontosabb a járvány elleni védekezés, azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a magyar kormány és a mögötte álló fideszes-KDNP-s többség milyen döntéseket hozott az elmúlt hetekben” – mondta Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője és budapesti elnöke hétfőn, az új platformot bemutató online sajtótájékoztatóján.

„Amikor a koronavírus-járványhelyzetre hivatkozva áterőltették a korlátok nélküli felhatalmazást, akkor azt a kérdést tettük fel, hogy élnek-e vagy visszaélnek vele? A legsötétebb gondolatink valósultak meg, hogy hogyan kezelik a megmaradt jogállamot” – indokolta a szocialista politikus a Diktatúra figyelő aloldal létrehozását a párt honlapján.

„Ez a honlap, ami az mszp.hu cím alatt megtalálható, tartalmaz minden olyan döntést, amiknek nincs közük a veszélyhelyzethez, viszont visszaéléseket tartalmaznak” – jelentette be, és elmondta, hogy a Transparency International jogvédő szervezet is segít a hiteles adatokhoz való hozzájutásban.

A párt eddig 23 visszaélést gyűjtött össze. Molnár Zsolt ismertetett néhányat az elmúlt napok legsúlyosabbjaiból, melyek többek között ismét csak a kormányzati oligarcháinak érdekeit szolgálták. „Például március 31-én a kormány szembe ment a választói akarattal a Városliget ügyében. Vérlázító, de a legfrissebb bejegyzés, a május 9-i, amiben 15 milliárd forintot költ a kormány kommunikációra az adófizetők pénzéből. Elfogadhatatlan, hogy jelen helyzetben ilyenre jut 15 milliárd, miközben az egészségügyben dolgozóknak alig-alig segít a kormány”.

Végezetül elmondta a tételes lista egyre bővül majd, hiszen a folyamatosan frissülő honlap alján  mindenkit kérnek, hogy ha információja van, segítsen azzal, hogy az adófizetők pénzére vigyázhassanak és „a megmaradt jogállamot” megőrizzék.

A teljes listát idekattintva nézheti meg.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here