Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Soros György magyar származású amerikai üzletember a koronavírus-járvány hatásairól beszélt egy interjúban, amely a Project Syndicate-en jelent meg. Ebben az interjúban a magyar miniszterelnökről azt mondta:

Orbán a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva nevezte ki magát diktátorrá.

A milliárdos szerint a magyar parlament jelenleg csak azért ülésezik, hogy automatikusan jóváhagyja Orbán rendeleteit, amelyek szerinte sértik az európai jogokat.

Az interjúban Orbán említésén kívül még kétszer használta Soros a diktátor szót. Egyszer, amikor arról beszélt, hogy együtt érez a kínaiakkal, akik Hszi Csin-ping diktátor elnyomása alatt élnek. Egyszer pedig akkor, amikor az USA elnökéről, Donald Trumpról beszélt, aki szerinte szívesen lenne diktátor maga is.

Soros szerint Trumpot csak az gátolja meg ebben, hogy az Egyesült Államokban élő emberek még mindig tisztelik az ország alkotmányát. Ez ugyanakkor a magyar származású üzletember szerint nem azt jelenti, hogy az USA jelenlegi elnöke nem is fog ezzel próbálkozni.

Az EU kapcsán már korábban is hangot adott a nyugtalanságának Soros, aki ebben az interjúban is beszélt arról, hogy aggódik az Európai Unió túléléséért. Szerinte ez egy befejezetlen unió, amely még mindig csak a soha be nem fejeződő megalakulási fázisában jár.

Az EU ezen kívül azért is sokkal sebezhetőbb az USA-nál, mert a törvénykezésre épül, és az igazságszolgáltatás malmai nagyon lassan őrülnek, miközben a koronavírus azonnali fenyegetést jelent.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here