Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó tegnap számolt be arról, hogy Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros főfideszes országgyűlési képviselője azzal büszkélkedett, hogy az általa támogatott kormány elvett a józsefvárosi  emberektől 1 milliárd forintot. Ha ez még nem lenne elég, kiderült mára egy dokumentumból, hogy ez a politika történet egyik legaljasabb sztorijává kezd válni.

A magyar politika történet ilyen szánalmas politikai húzást még nem látott, mint amit Kocsis Máté bemutatott. Az országgyűlési képviselők általában azzal szoktak büszkélkedni, hogy az adott választókerületnek mennyi kormányzati támogatást képes kiharcolni.

Nos, Kocsis ezt a feladatot újra értelmezte. Nagy média hacacáré közepette bejelentette, hogy az általa támogatott Fidesz-kormány elvont több, mint 1 milliárd forintot az ellenzéki vezetésű Józsefvárostól.

Ráadásul Kocsis egy hatalmasat hazudott, ugyanis azt állította, hogy erre azért került sor, mert Pikóék ezt a pénzt nem hívták le. Ám, ahogy a mondás is tartja, hazug fideszest könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Mára Pikó András tételesen dokumentummal cáfolta, az emberek pénzének elvételével büszkélkedő főfideszest. Így a magyar politika történet egyik legaljasabb húzása kezd körvonalazódni.

Mint Pikó írja, Józsefváros lakói a múlt héten megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a kormány a kerületnek korábban megítélt 1 milliárd 125 millió forint fejlesztési támogatást elvonta a józsefvárosiaktól.

Itt a dokumentum, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat 2020. január 27-én levélben jelzi az igényét a támogatásra.

A kerület kormánypárti országgyűlési képviselője az azóta eltelt egy hétben nem volt képes magyarázatot adni arra, hogy ebben mi az ő felelőssége. Ezzel szemben újra és újra hazugságokba keveredik, amelyeket itt röviden cáfolva a kerületi lakosokkal együtt továbbra is várom a válaszát: mit tesz a képviselő a bajba jutott józsefvárosiakért; miért vont el a kormány aránytalanul sok fejlesztési forrást, több mint 1 milliárd 125 millió forintot a kerülettől?

Nem igaz Kocsis Máté azon állítása, hogy az önkormányzat ne tett volna lépéseket a fejlesztési források lehívására. A valóság ezzel szemben az, hogy dokumentumokkal igazolható, hogy az önkormányzatnak kellett sürgetnie az illetékes Belügyminisztériumot. A kormány késlekedése miatt február 21-ig el sem volt indítható a folyamat- írja az ellenzéki polgármester.

Pikó egy dokumentumot is nyilvánosságra hozott, történetesen azt a levelet, melyben a Józsefvárosi Önkormányzat hivatalos levélben kéri a támogatási szerződést a minisztériumtól 2020. január 27-én. Tehát nem igaz Kocsis Máté azon állítása, hogy az önkormányzat nem kezdte meg a támogatások lehívásának folyamatát.

Nos a magyar politikatörténet legaljasabb húzása ez, hiszen van egy képviselő, aki arra büszke, hogy az általa támogatott kormány mennyi pénzt vesz el a választókerületétől, ráadásul az aljasságukat egy hazugsággal az ellenzékre akarják kenni.

Igen jól tetszik érteni: a főfideszes Kocsis már ott tart, hogy a hatalomért képes tönkretenni sok száz meg ezer józsefvárosi álmát, hogy jobb körülmények között éljenek, csak azért, hogy megszívassák Józsefváros ellenzéki vezetését. Szánalmas.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy milyen aljas dolgot művel a Fidesz banda, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa nekik már tényleg semmi nem számít a hatalomért.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here