Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A rendőrség sorra járja a köztereket, parkolókat és piacokat, hogy felhívják a figyelmet a mostanság különösen nagy problémát jelentő csaló telefonálókra, kéregetőkre.

Sorra érkeznek a bejelentések, miszerint csalók áldozata lett több magyar család is. A tettes általában egy balesetet szenvedett unokára, kisgyermekre hivatkozik és pénzt kéreget emberektől.

A legtöbb eset mostanság Érd, Törökbálint és Százhalombatta környékén történt, ahol a rendőrség végigjárta a forgalmasabb köztereket és szórólapok kitételével, osztogatásával próbálják felhívni az emberek figyelmét.

A rendőrség által szervezett figyelemfelkeltési akció május 16-ig tartott, de az emberek fokozott figyelmét kérik továbbra is az ilyen esetekkel szemben. Legjobban ez talán az idősebb korosztályt érinti,akik könnyebben befolyásolhatóak, mert ők tudnak az „unokázós” trükkel leginkább azonosulni,és ennek eredményeképp pénzt küldeni idegeneknek.

A akció legfontosabb üzenete a „Bontsa a vonalat!” terjesztése volt, amelyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya hozott létre – írta a police.hu.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here