Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője egy online sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központból kiszivárgott április 29-ei adat szerint a 2775 regisztrált fertőzött 31,6 százaléka volt kórházi. Így elmondható, hogy az állami kórházak voltak a járvány gócpontjai

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem a kormányzati intézkedéseknek, hanem az emberek fegyelmezettségének és józan eszének köszönhető a járványgörbe ellaposítása.

Március közepén lassult le a járvány terjedése, amikor az első megbetegedésekkor az emberek elkezdtek otthon maradni és maszkot varrtak maguknak, valamint kikényszerítették az iskolák bezárását – jelentette ki.

Ha a Fideszen múlt volna, akkor talán még mindig nyitva lennének az iskolák, a maszkviselés ma sem lenne kötelező, sőt a kórházakból még mindig tesztelés nélkül küldenék vissza a betegeket az idősotthonokba – emlékeztetett az ellenzéki politikus.

Kunhalmi Ágnes arra is emlékeztetett, a kormány hezitált a döntésekkel, minden intézkedést hetekkel korábban kért az ellenzék vagy Karácsony Gergely főpolgármester. A kormány azzal volt elfoglalva, hogy ostoba politikai játszmákba kezdjen és az idősotthonokra terelje a figyelmet a kórházakról – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő azt mondta, a valódi gócpontok az állami kórházak voltak, az első fertőzés már március 6-án megtörtént ezekben az intézményekben, a kormány pedig nem tudott úrrá lenni a járvány terjedésén.

Elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központból kiszivárgott április 29-ei adat szerint a 2775 regisztrált fertőzött 31,6 százaléka volt kórházi, míg csak 26,1 százaléka volt szociális vagy egyéb otthonban élő fertőzött.

Az MSZP-s képviselő szerint az, hogy nem tudott úrrá lenni a kormány a járvány felett a kórházakban, a többi között annak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben nagyon sok forrást elvontak az egészségügytől, valamint sokáig megfelelő védőfelszereléseik sem voltak az ott dolgozóknak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here