Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy az Állami Számvevőszék felfüggesztette a DK állami támogatásának kifizetést. Nem kellet egy napot se várni, a DK szóvivője kegyetlenül beoltotta a Fidesz képviselőből lett ÁSZ elnököt.

Barkóczi Balázs, a párt szóvivője az ATV Startban azt mondta: azzal, hogy az Állami Számvevőszék felfüggesztette a DK állami támogatását, évi mintegy 200 millió forinttól esik el a párt.

Barkóczi szerint a párt átláthatóan gazdálkodott, egyedül akkor nem tudtak bemutatni egyes papírokat, amikor székházukban tűz ütött ki, megsemmisítve néhány dokumentumot.

„Kértük az ÁSZ-t a tűz után, hogy jöjjön ki és folytasson le egy vizsgálatot, de erre nem volt hajlandó” – mondta a DK szóvivője, aki szerint ha nem kapnak állami támogatást, azzal mintegy évi 200 millió forinttól esnek el.

Barkóczi szerint ugyanakkor a párt túl fogja élni ezt is, mert, ahogy fogalmazott, az ÁSZ „mindig a legerősebb ellenzéki párttal játssza el ezt, ahogy korábban a Jobbikkal, úgy most a DK-val”.

„Sehol nem lesz sem Domokos László, sem Orbán Viktor, amikor a DK még mindig itt lesz”- mondta a szóvivő. Világosan üzenve ezzel az aljas módszereket alkalmazó Fideszéknek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here