Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

DK-pártigazgató az állami támogatás megvonásáról: a pártokra nem vonatkozik az iratok tárolását szabályozó törvény- ezzel a szakmai érvvel oltotta be az ellenük aljaskodó fidesznyikeket az ellenzéki politikus.

Az Állami Számvevőszék szerint a DK nem tárolhatta volna dokumentumait abban az irodában, amely két éve leégett. Az ellenzéki pártnak ugyanis nem ott volt a székhelye. A DK pártigazgatója szerint nincs olyan előírás, amely megszabná a pártoknak, hogy a székhelyükön kell tárolniuk az irataikat. Sebián-Petrovszki László szerint ez a szabály a cégekre vonatkozik.

 

Új igazolásokat vár a Számvevőszék a DK-tól. Az Ász azt kéri, hogy számoljon el az ellenzéki párt a 2019-2020-as időszak gazdálkodásával. Az Ász a múlt héten kezdeményezte a DK költségvetési támogatásának felfüggesztését egy korábbi időszak, a 2017-es és 18-as pénzügyi elszámolás hiányosságai miatt.

Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője szerint, amennyiben a DK igazolja a törvényes gazdálkodás feltételeit, a Számvevőszék haladéktalanul intézkedni fog annak érdekében, hogy a párt visszakaphassa az állami támogatását.

Az Ász szóvivője szerint ugyanis a DK könyvvezetése 2013-tól nem felelt meg a törvényeknek, ráadásul nem is tárolhatta volna iratait a leégett Teréz körúti irodában. Horváth Bálint elmondása szerint az adózás rendjéről szóló törvény előírja, hogy bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyen kell tárolni az adatokat.

A DK pártigazgatója reagált az irattárolásra vonatkozó Ász-megjegyzésre is. Sebián-Petrovszki László szerint az törvényrészlet, amire az Ász hivatkozik, csak cégekre vonatkozik. A pártok azonban speciális civil szervezetek, számukra nincs előírás, arról hogy a székhelyükön kell tárolni az iratokat, magyarázta a párigazgató.

A DK politikai támadásként értékelte az Ász múlt heti döntését is. Emlékeztettek: 2018 novemberében leégett a központi iroda, benne pedig a korábban kért dokumentáció egy része.

Sebián-Petrovszki László egyelőre nem tudja, visszakapja-e a DK az állami támogatását. „Ez az, amire én nem tudok válaszolni, reménykedni tudok benne, hogy igen” – fogalmazott. A DK még tanulmányozza az Állami Számvevőszék levelét. 15 nap áll rendelkezésükre, hogy teljesítsék az Ász felszólítását.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here