Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Czibók László fitneszedzőt, kidobót, youtubert, az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplőjét pár napja vitték agyvérzéssel kórházba, azóta mesterséges kómában tartották, és úgy volt, hamarosan megpróbálják majd felébreszteni, de a párja, Kövér Georgina este megírta a Facebookon, hogy Czibók meghalt, a felépülésére küldött adományokat pedig a nő visszautalja.

Czibók László egy szakmai önéletrajzban így írt magáról, közel 30 éve járok kondicionálótermekbe, még annak idején a “pincés” korszakban kezdtem. Azokban az időkben, még edzők nélkül, autodidakta módon foglalkoztam a testépítéssel, minden létező hibát elkövetve, majd ezekből tanulva, tudatosabban készülve folytattam a sportolást.

Először csak hobbi szinten, majd néhány évvel ezelőtt kipróbáltam magamat versenyzőként is. Ezt a korszakomat viszonylag eredményesen, egy masters magyar bajnoki cím egy páros magyar bajnoki cím és egy magyar bajnoki második helyezett címmel zártam, testépítés kategóriában.

Ezzel párhuzamosan elkezdtem tanulmányaimat – az ország legnevesebb – Weider Proffessional Fitness Trainer iskolában fitnesz-testépítő sportoktató szakon, melyet jeles eredménnyel el is végeztem . A közel 30 év tapasztalata rutinja és az edzőképző iskolában szerzett tudás birtokában elkezdtem edzéseket tartani.

Célom, nemcsak az erősödni, izmosodni, fogyni vágyók segítése, hanem, akik úgynevezett rekreációs célokkal keresnek meg azoknak is szeretnék a maximális mértékben segíteni. Tehát aki csak mozogni, jól érezni szeretné magát, esetleg kikapcsolódni szeretne az is nyugodtan keressen meg. Nem óhajtok mindenkiből testépítő, fitness bajnokokat nevelni. Versenyzői múltamból adódóan segíteni tudok az egészséges táplálkozásban akár a verseny diéta szintjéig.

Czibók Lászlót az ország az Éjjel-Nappal Budapestből ismerte meg, majd a Youtube nevű videón megosztón is hamar népszerű lett.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here