Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Erős a Kádár-nosztalgia az Orbán-támogatók körében. A Fidesz-szavazók többsége úgy gondolja, a rendszerváltás előtt az emberek egyről a kettőre tudtak jutni, és ugyanannyian vannak azok, akik szerint Kádár alatt jobb volt, mint azok, akik szerint most.

Harminc évvel a rendszerváltás után átfogó tanulmányban elemzi a mögöttünk lévő három évtizedet a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung. A Rendszerváltás 30 – A rendszerváltás társadalmi megítélése 30 év után címet viselő tanulmány célja, hogy megismerhessük, mit gondol a magyar társadalom a rendszerváltásról.

a megkérdezettek abszolút többsége szerint a magyarok többsége jobban élt a Kádár-rendszer alatt, mint napjainkban, 54 százalék értett egyet ezzel az állítással.
A válaszadók harmada vélte úgy, hogy ma többet megengedhet magának a magyar társadalom többsége, mint 1990 előtt.

Ugyanezt a kérdést pártpreferencia szerint megvizsgálva az derült ki, hogy az összes ellenzéki táborban többen vannak azok, akik szerint jobb volt a többség életszínvonala a Kádár-korszak alatt. Az MSZP-szavazóknál ez az arány 70 százalék, a DK-soknál 71, de még a Jobbik-szimpatizánsok körében is 54.

Ezen kívül fontos, hogy habár a Fidesz táborának pontosan a fele értékelte negatívan az állítást, még így is a kormánypártiak több mint egyharmada inkább nosztalgiával tekint vissza erre az időszakra, és úgy látja, hogy a magyarok többség jobban élt Kádár alatt, mint akár most, Orbán Viktor kormányzása idején – írják a kutatók.

Az életkor egyértelmű összefüggést mutat a véleményekkel. Minél idősebb egy korcsoport, annál nagyobb arányban értettek egyet az állítással, igaz, a fiatalabbak esetében jelentős volt a válaszadást megtagadók aránya.

Ha a Kádár-korban élők anyagi boldogulásának feltételeire kérdeztek rá, akkor az eredmények azt mutatják, a megkérdezettek 61 százaléka értett egyet azzal az állítással, miszerint a rendszerváltás előtt az emberek egyről a kettőre tudtak jutni, míg alig minden negyedik válaszadó helyezkedett ezzel ellentétes álláspontra.

A pártpreferencia szerinti bontást vizsgálva azt látni, hogy még a leginkább kritikus kormánypárti szavazóknak is több mint a fele (52 százalék) gondolta úgy, hogy a Kádár-rendszerben alapvetően adott volt az emberek számára az anyagi gyarapodás lehetősége. A leginkább ezúttal is az MSZP (78 százalék) és a DK (75 százalék) szimpatizánsai vélekedtek pozitívan az államszocializmus nyújtotta egyéni boldogulási lehetőségekről.

 

Érdekesség, hogy miközben a megkérdezettek többsége szerint jobban éltek a magyarok a Kádár-korszakban, mint a rendszerváltás utáni évtizedekben, addig azzal is tisztában van a relatív többség, hogy az 1990 előtti rendszer gazdaságilag fenntarthatatlan volt.

A magyar társadalom többsége (52 százalék) úgy vélekedik három évtizeddel a rendszerváltás után, hogy a Kádár-rendszer alatt összességében jobb volt az élet, mint a rendszerváltás utáni évtizedekben.

A Policy Solutions kimutatta, hogy a rendszerváltás eredményei terén egyetlen esetben született pártokon átívelő konszenzus: a magyar társadalom szerint hiába lett vége a Kádár-rendszernek, több lett a korrupció az országban.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here