Az MSZP nem a Fidesz megemlékezésén vesz részt, hanem a határon túli magyaroknak adják meg a tiszteletet azzal, hogy bemennek a mai parlamenti ülésre. Erről Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója beszélt az ATV Start című műsorában.

Majd az MSZP pártigazgatója kijelentette megmosolyogtató, amit Kövér László mondott arról, hogy más határok születhettek volna Trianonban, ha a baloldal 100 évvel ezelőtt nem árulta volna el a nemzetet.

Molnár Zsolt úgy látja: az 1867 és 1918 közötti uralkodó magyar elit is felelős Trianonért, és megjegyezte: a Tanácsköztársaság volt az egyetlen, ami felvette a harcot a Kisantant csapataival, miközben Horthy hadserege Szegeden dekkolt és a román fegyverek árnyékában vette át a hatalmat az országban.

Az MSZP pártigazgatója elmondta: támogatják Karácsony Gergely „nagyszerű, hazafias kezdeményezését” a tömegközlekedés egyperces leállítására. Molnár Zsolt azt is elmondta: ma Hiller Istvánnal együtt megkoszorúzza az Ady-szobrot.

A pártigazgató szerint Trianonnak nincs egyszemélyi felelőse, de a tiszai politika, amely szerinte bevezette az országot a háborúba, felelős a történtekért, amelynek sebeit egy eurón alapuló határok nélküli Európa gyógyíthatná.

Molnár Zsolt igazságtalannak és méltatlannak tartja, hogy a Fidesz kísérletet sem tett arra, hogy konszenzusos legyen a nyilatkozat. A kettős állampolgárság vitathatatlan jog, a szavazati jog szerzett jog, ami nem vonható vissza, de ha nulláról kezdenék, nem szavaznák meg.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here