Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Feljelentette a Fővárosi Kormányhivatalt László Imre újbudai polgármester. Erről ő maga számolt be az ATV Start című műsorában.

László Imre elmondta: 100 milliót költött a XI. kerület a védekezésre a koronavírus-járvány idején, és az 1997 egészségügyi törvény alapján született 19/1998-as egészségügyi miniszteri rendelet azt írja elő, hogy járvány esetén a kormányhivatal feladata a gyógyításhoz szükséges eszközök biztosítása. ennek szerinte nem tett eleget.

Mint arról beszámoltunk, László Imre májusban 100 milliós számlát küldött a kormánynak, hogy fizessek ki az általa vezetett kerület járványra fordított költségeit, a kormányhivatal viszont nemet mondott követelésére.

Akkor elmondta, hogy több, mint 100 millió forintot költött a XI. kerület védekezésre, ami az állam feladata lett volna álláspontja szerint.  Járványesetén ugyanis a laborvizsgálatokat és a megelőzés költségei az államot terhelik egy ’98-as jogszabály alapján.

A polgármester elmondta, hogy a kormányhivatal nemet mondott erre, viszont nem ért egyet ezzel döntéssel, ezért bírósághoz fog fordulni ember életek veszélyezetetése miatt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here