Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alapvetően egy igencsak furcsa történetbe keveredett az MSZP és ahogy látni fogják, nem csak az MSZP.  A kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatos videójában mentőtisztként megszólalt egy nő, akiről később kiderült, hogy nem hogy nem szerepel az egészségügyi nyilvántartásban, az a mentőszolgálat pedig, ahol állítása szerint dolgozik, elhatárolódott tőle. Jogosan merül fel, hogy mit nézhetett be ennyire az MSZP?

Több portál is megírta, hogy Németh Athina számos helyen nyilatkozott a hazai sajtóban, így találta meg az MSZP. Tehát nem arról van szó, hogy az MSZP fedezte fel ennek a nőnek a történetét, hanem pusztán az történt, hogy a párt egy sajtóban megjelent problémával el kezdett foglalkozni.

Olyan rangos újságoknak, mint a nagy múltú  Financal Timesnak is  mentősként szólalt meg május végén a hölgy.  A cikkben Németh Athinára név szerint hivatkoznak, mint egy budapesti magánvállalat mentősére – az MSZP-s videóban is szereplő nő ugyanazt mondta a Financial Timesnak is, mint amiről a párt videójában is beszélt: hogy hazaküldés után 10 gondozott betegből kilenc meghalt.

Persze erre is lehet azt mondani, hogy még ami a Financial Timesban megjelenik az is lehet kamu. De Németh Athina arról is szólt, hogy ő nem pusztán segítette, tisztába tette a kórházból hazaküldötteket, a Helsinki Bizottsághoz is fordult jogvédelemért.

A Hírklikk felkereste a Helsinki Bizottság társelnökét, aki megerősítette: valóban Németh Athinán keresztül jutott el hozzájuk az egyik érintett család. Tehát, több sajtóorgánum, köztük egy rangos külföldi lap is erősítette a nő történetét amivel egy rangos jogvédő szervezett foglalkozott.

Ráadásul az MSZP videójában megszólaló másik hölgy, akinek a családtagja tényleg elhunyt a kórházi ágyak kiürítése után, egy igaz történet. S megerősítette, hogy tényleg Németh Athina ápolta.

Vajon ezek után eszébe jutna bárkinek is egy kedves 50-es hölgyről, aki önkéntesként szabadidejében segít idős beteg embereknek, aki extraként mentős ruhába érkezik egyik videó forgatásra, hogy úgy adja ki magát mentősnek, hogy valójában nem is az?

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here