Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 444 szúrta ki, hogy egy helyi hírportál kegyetlenül bealázta fideszék hirtelen nagy hanggal bejelentett furcsa programját a debreceni fejlesztésekről. A portál kereste, de sehol nem találta a programot.

A kormány, elsőként a nagyvárosok közül, jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – jelentette be Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter kedden Debrecenben, az alkalomra összehívott sajtóeseményen.

Másnap már meg is jelent a Magyar Közlönyben, hogy kormányhatározat rendelkezik a fejlesztési koncepció 2020-2023. évi pénzügyi támogatásának
megvalósításáról.

A Debreciner, helyi hírportál szerkesztősége azóta égen-földön keresi a fenti rendeletben hivatkozott fejlesztési koncepciót ,csak nem találja.

Keresték a  a város hivatalos honlapján a közgyűlési előterjesztések között, a Debrecen 2030 projekt saját, az önkormányzat által létrehozott oldalán, és a projekthez készített Facebook-oldalon is. Sikertelenül.

A szerkesztőség már ott tart, hogy jutalmat (egy Debreciner feliratú pólót) ajánlott a nyomravezetőnek, „aki megtalálja és megmutatja, hogy milyen nyilvános helyen (az interneten digitális formában, a városi könyvtárban kinyomtatottan és bekötötten) érhető el az érdeklődő debreceni lakosok számára a Debrecen 2030 program”.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here