Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Na, most lett elegem- így kezdi azt a posztot Vágó István, a népszerű TV-sből lett DK-s képviselő a Facebookon, melyben bejelenti, hogy egy ideig nem megy a ATV-be. Szerinte a csatorna túltolta az ellenzék fikát. Íme Vágó Fecbook posztja:

Egy ideje posztolgatok arról, hogy helyes-e, ha az „álmentős” történet eltakarja a valóban megtörtént tragikus eseteket, melyek a kórházi ágyak erőszakolt és hirtelen „felszabadítása” kapcsán álltak elő. Tudható, hogy voltak ilyenek.

Erre ma este a Heti Napló Sváby Andrással legütősebb anyaga végig az MSZP videóján szörnyülködött, ide keverve a 2013-as bajai álvideót (mely valóban álvideó volt, amennyiben ott előre megírt szerepet játszott az összes résztvevő, míg Korózs Lajos azt mutatta be, amit a magát mentősnek mondó elmesélt, ilyen értelemben tehát nem volt álvideó).

De szerepelt benne Demeter Márta szerencsétlen esete a ciprusi honvédségi géppel, valamint Szabo Tímea parlamenti felszólalása is, melyben – többek között! – ugyancsak hivatkozott Németh Athina adataira, melyeket azt megelőzően hazai és külföldi orgánumok egyaránt átvettek.

 

Svábyék egész anyaga arra futott ki, hogy ez az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére.
Meg kell vallanom, ügyes anyag volt, a propagandamédia meg is nyalná mind a tíz ujját, ha ők csinálták volna.

Megismétlem: egy magát ellenzékinek mondó tévécsatorna választhatta volna azt is, hogy utánamegy például a Helsinki Bizottság által dokumentált ügynek de nem, ők úgy ütötték AZ ELLENZÉKET, ahogy azt például a HírTV bármely adásában már megszokhattuk.

A fentiek (és néhány ATV-s munkatárs által nemrég engem ért méltánytalanság) miatt úgy döntöttem, hogy egy ideig NEM KÍVÁNOK SZEREPELNI AZ ATV MŰSORAIBAN, így holnap a Nap hírében sem.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here