Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz újra cserbenhagyta a magyar munkavállalókat és ismét a multinacionális cégek oldalára állt – jelentette ki az MSZP elnöke, frakcióvezetője keddi online sajtótájékoztatóján.

Tóth Bertalan elmondta, a kormánypártok „a felhatalmazási törvény árnyékában” elfogadtak egy olyan jogszabályt, amely 24 havi munkaidőkeretet biztosít a munkaadóknak.

Szerinte a Fidesz ezzel a rendelkezéssel lehetőséget ad a munkaadóknak arra, hogy kényük-kedvük szerint bánjanak a munkavállalókkal.

Hozzátette: a törvény ellen tiltakoztak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok is. Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a jogszabály ne éljen sokáig – hangoztatta.

Elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy az ellenzék közös választási programjában szerepeljen a szakszervezeti jogok helyreállítása, a tisztességes bér biztosítása a munkavállalóknak.

Tóth Bertalan szerint a multinacionális cégek az elmúlt hetekben több száz milliárd forintnyi nyereséget vittek ki az országból és a munkavállalók ebből a nyereségből semmilyen részesedést nem kaptak.

Az ellenzék közös választási programjában szeretnék, ha az is szerepelne, hogy 2022 után a munkavállalók részesedjenek a nagy cégek nyereségéből – közölte.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt mondta, Orbán Viktor kormánya olyan multinacionális cégekkel köt stratégiai megállapodást, amelyek semmibe veszik a magyar törvényeket.
Hozzátette: az MSZP az esélyteremtő és gondoskodó államban hisz, a szocialista párt a magyar dolgozók pártján áll.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here