Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyarok nagy többsége liberális demokráciát szeretne-írja a Politico című amerikai portál európai kiadása abban a cikkében, amely ismerteti a Globsec felmérésének eredményét. Ez a meglehetősen jónevű biztonságpolitikai elemző műhely tíz országot vett górcső alá. Ez azért komoly beégés az Orbáni-politikának, mert Orbán valami illiberális maszlagot épít.

 

Bulgáriában csak 35 százalék állt ki az ekként értelmezett liberális demokrácia mellett. Ezzel szemben 45 százalék szerint olyan erős és határozott vezetőre van szükség, akinek nem kell foglalkoznia olyasmikkel, mint parlament vagy választások. Ausztriában egészen más arányok jöttek ki: 92 százalék foglalt állást a liberális demokrácia mellett, és 7 százalék pártolta az előbb említett „erőskezű vezető” modellt. Ami igazán érdekes:

Magyarországon és Lengyelországban 81, illetve 66 százalék foglalt állást a liberális demokrácia mellett, és csak 12, illetve 26 százalék mondta azt, hogy inkább erős vezetőre lenne szükség.

A Globsec-jelentés szerkesztői ezt úgy fordítják le a maguk nyelvére, hogy – idézem – „a felmérés eredményei azt jelzik, hogy a demokrácia minősége egy bizonyos országban nem mutat összefüggést a liberális demokrácia támogatottságával”.

Hogy semmi kétely ne maradjon, hozzáteszik: néhány országban továbbra is érvényesül a liberális demokrácia magas támogatottsága, annak ellenére, hogy a nemzetközi minősítés romlik. Ez a megjegyzés – írja a Politico – arra utal, hogy Lengyelország és Magyarország bírálat tárgyává vált a jogállamiságot ért fenyegetések miatt.

A közvélemény-kutatás során azt a kérdést is feltették, hogy a nyugati társadalom és a nyugati életforma jelent-e fenyegetést a nemzeti identitásra, illetve értékekre nézve. Szlovákiában 50 százalék válaszolt igennel, míg Ausztriában csak 24, Magyarországon és Lengyelországban pedig csupán 23 százalék.

Azt illetően, hogy a kormányzat befolyásolja-e a médiát, a magyarok 64 százaléka válaszolt igennel. Ez a mutató Lengyelországban 62 százalék volt. Mindeközben Ausztriában az az állítás kapott 57 százalékot, hogy a média befolyásolásában az oligarchák és az erős pénzügyi csoportok járnak az élen.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here