Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alig több mint egy hete, tüdőgyulladás következtében 100 éves korában elhunyt Bálint György, mindenki Bálint gazdája. A Blikk szerint a koronavírus is közrejátszhatott az idős kertészmérnök halálában.

A lap felhívta a figyelmet: Bálint gazda ajtaján most piros karantén virít, ráadásul halálhíre után a kormány vírusinformációs honlapja egy 100 esztendős férfi halálát is bejelentette. A Blikk szerint már ezek igazolhatják a férfi fertőzöttségét, ám a lapnak nyilatkozott egy közeli hozzátartozó is, aki igazolni látszik a feltevést.

Bálint György özvegyének egy közeli hozzátartozója a lapnak úgy nyilatkozott: „Sajnos igaz, kár lenne tagadni. Gyurka koronavírus-fertőzött volt”, hozzátéve: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó (harmadik) koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ezért az özvegy most karanténköteles.

A rokonok értetlenül állnak a helyzet előtt, mivel Bálint gazda a vírusveszély első perceitől kórházba szállításáig önkéntes karanténban élt, kora miatt különösen vigyázott rá a család – írja a lap.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here