Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szekeres Imre, az MSZP legendás politikusa egy terjedelmes írásban jelentkezett, hosszas hallgatás után. Mint írja, egy ellenzéki találkozó tapasztalatai alapján sorra veszi, hogy mi lesz 2022-ben Magyarországon és mi lesz a Magyar Szocialista Párttal. Íme Szekeres Imre 5 pontja:

1) Az ellenzéknek, ha ma lennének a választások 70-75 képviselője lenne, amennyiben mind a 106 körzetben egy jelöltje állna szemben a „hatalmi párt” jelöltjével. Nem elérhetetlen tehát, hogy elérjük a 100 mandátumot, vagyis a kormányzáshoz szükséges többséget. Érdemes tehát küzdeni és nem feladni!

2) És érdemes együtt küzdeni. Ha 2018-ban elfogadja a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP és a Momentum az MSZP javaslatát, hogy legalább az egyéni jelölteket közösen indítsuk, akkor 53 egyéni mandátumot nyerünk, szemben az elnyert 15 mandátummal. Ha 2018-ban még közös lista is lett volna, akkor az ellenzék 46 további listás mandátumot is kap. Ebben az esetben az ellenzéknek 99 mandátuma van, míg a „hatalmi pártnak” 100 (53 egyéni és 47 listás). Mennyivel másabb lenne ma az élet! Akkor, az MSZP egyedül maradt javaslatával, mert a többi ellenzéki pártot jobban izgatta saját sorsa, és lemondtak arról, hogy közösen megküzdjünk a kormányváltásért. Kár volt.

3) Ez a tapasztalat és a bizakodás indokolta, hogy néhány nappal ezelőtt, a szocialisták kezdeményezték a tárgyalások megkezdését a 2022-ben sorra kerülő választásokra. Javaslatunknak lényege, hogy a több mint kormányváltás, vagyis a korszakváltás akkor érhető el, ha az egyéni körzetekben közösen indítunk egy ellenzéki jelöltet, közös listát állítunk és világos alternatívát mutatunk a mai hatalommal szemben – egy közös miniszterelnök-jelölttel. Így érhető el, hogy a közös ellenzéki lista két-három százalékkal többet érjen el, mint a „hatalmi párt” és legalább 100 mandátumot szerezzünk. Ennyi előny kell ugyanis ahhoz, hogy a külhoni szavazatokat és a különböző választási manipulációkat ellensúlyozni tudjuk. Azt állítom, hogy ez nem lehetetlen feladat!

4) A korszakváltáshoz szükséges előny azonban akkor érhető el, ha az ellenzéki pártok mindegyike több támogatót szerez, mint amennyivel ma rendelkezik De jottányit sem közeledünk a többség elnyeréséhez, ha az egyes ellenzéki pártok egymás támogatóit próbálják átcsábítani magukhoz, mert azzal nem lesz egy darab új szavazó sem, és marad a mai nyolc-tíz százalékos hátrányunk. Az élet nagyon gyorsan bebizonyította, hogy mennyire álságos volt, amikor a két disszidens budapesti polgármester arra hivatkozott, hogy a DK-mezben jobban tudják a kerületük érdekeit érvényesíteni, mint amikor még az MSZP tagként választották meg őket. Megjegyzem az összes ellenzéki szavazó támogatásával.

5) Az MSZP-nek emelt fejjel, minden erővel azon kell lennie, hogy növelje támogatottságát, hogy hozzájáruljon a közös sikerhez. Van azonban még egy motiváló tényező, ami kötelességévé teszi, hogy kudarcaiból okulva, új támogatókat nyerjen meg! A politikai pártok közül ugyanis egyetlen baloldali párt, amely a 130 éves szociáldemokrata mozgalom mai örököse. Ezt nem herdálhatja el! Lengyelországban, ahol a baloldali párt erőtlené vált, politikai képviselet nélkül maradtak a munkavállalók, a hátrányos helyzetben lévők. Két jobboldali erő viaskodik egymással, és hiába a nagy múltú modern szakszervezeti mozgalom létezése, képtelen a munkások és az alkalmazottak érdekeinek védelmére. Az igazságosság, a szolidaritás, az esélyegyenlőség értékeit képviselő politikai párt nélkül sikertelen minden munkahelyi, ágazati vagy országos érdekvédelmi szervezkedés.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here