Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Június 30. hatállyal távozik a posztjáról és a cégtől Ződi Zsolt, az Index vezérigazgatója. Ződit egy hete, Pusztay András addigi vezérigazgató lemondása után nevezte ki a cég élére Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke.

Bodolai a Kreatívnak megküldött közleményében azt írja, hogy „[v]ezérigazgató nélkül, de továbbra is zavartalanul működik az Index”. Ez költői túlzásnak tűnik azután, hogy az Index szerkesztősége két hete átállította a szerkesztőség szabadságfokát jelző barométerét, mely alapján immár veszélyben van a függetlenségük.

Az azóta eltelt időszakban kitették a cég igazgatótanácsából a főszerkesztőt, Dull Szabolcsot, lemondott a szerkesztőség által támogatott vezérigazgató, Pusztay András, és most távozott a Pusztay helyére kinevezett Ződi Zsolt is.

„Vezérigazgatói tisztségemről lemondok, de továbbra is hű olvasója maradok az Indexnek, melynek független tartalmait napi szinten fogok követni” – írta Ződi, aki távozása okairól azt írta: „[d]öntésem oka egyszerű: miután megismertem a cég pénzügyi helyzetét, arra jutottam, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghez vitele túl nagy feladat számomra. Sajnálom, ha esetleg Bodolai László barátomat ezzel most nehéz helyzetbe hoztam”.

Bodolai a cég pénzügyi helyzetéről azt írta közleményében, hogy „igyekszünk minél hamarabb tartós megoldást találni a fennálló cash-flow problémára, ugyanakkor szeretném megjegyezni azt is, hogy ez nincs hatással az Index napi szintű működésére, a lap független tartalomgyártására”.

Az index azt írja, a szerkesztőség ugyanakkor értesült a hírről, amikor Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke közleményt küldött a sajtó többi képviselőjének is.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here