Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben két olyan koronavírussal fertőzött fiatal fekszik válságos állapotban, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek – jelentette ki dr. Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője a Spirit FM Spirit Show műsorában.

Bár az élet Magyarországon kezd visszaállni a járvány előtti állapotokhoz a főorvos szerint túlzás azt állítani, hogy nyugalmi állapot van. „Most is fekszik nálunk két olyan beteg az Országos Korányiban, akik nem is lélegeztetőgépen vannak, hanem úgy nevezett műtüdőn, és ez a két fiatalember ebben a pillanatban is életveszélyes, válságos állapotban van” – jelentette ki a Spirit FM Spirit Show műsorában. A felépülési esélyekről annyit tudott mondani, korábban voltak, akik hasonló állapotból felépültek, és már otthon vannak.

A járvány kezelésével kapcsolatban arról beszélt, hogy miután Magyarországon a legtöbb beteget a Korányi látta el, ez az intézet vált a legveszélyeztetettebbé. Ennek ellenére- mint mondta, egy kolléga sem, és egy más betegségben szenvedő beteg sem fertőződött meg a koronavírussal. Abban a szerencsés helyzetben voltak ugyanis, hogy építészetileg az épület adottságai lehetővé tették, hogy egy úgynevezett zsiliprendszert alakítsanak ki.

Arról is beszélt, hogy náluk a halottak nagy része biztosan nem a Covid-ban halt meg, „hanem ez egy picit hozzájárult ahhoz, hogy az illetőt elveszítsük. Az is lehet, hogy csak az az életmódváltás, ami a kórház volt az ő számára, elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon. Teljesen egészséges 30-40 éves betegeink is voltak, akiknek óriási nagy csatát kellett vívnia az életéért” – fogalmazott a főorvos adásban.

Szerinte Magyarország példásan felkészült ágyszám biztosítással, a technika biztosításával a nagyon nagy bajra.

„Ez a nagyon nagy baj nem következett be. Hogy ezt mennyire kell visszafejleszteni, nehéz megmondani. Érdemes egy olyan tartalékot képezni az egészségügyben, mint régen volt a tartalékos állomány a honvédségnél, akik könnyebben bevethetőbb”

– jegyezte meg a második hullámra való felkészülés kapcsán. Mint mondta, „amiben Magyarország jobb volt Olaszországnál, vagy Franciaországnál, az durván 40-45 nap.”

Két hónap alatt összeállított lélegeztetőgép

Mint ismert, megkezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kifejlesztett lélegeztetőgép klinikai tesztelése az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, az Országos Onkológiai Intézetben és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben. Az egyetem munkatársainak mindössze két hónap alatt sikerült elkészíteni egy olyan készüléket, a világpiacon is megállja a helyét.

Ebben a folyamatban a Elek Jenő főorvos szakértőként vett részt. Mint mondta, volt egy olyan fázisa a koronavírus-járványnak, látva az olasz példát, amikor úgy tűnt, nem lesz elég lélegeztetőgép Magyarországon, ezért indokolta, hogy elinduljon egy magyar gyártás is. Ehhez azonban tisztában kellett lenni azzal a nagyon fontos ténnyel, hogy a Covidos betegek egy speciális betegkört jelentenek, amihez csak egy nagyon jó készülék lehet használható.

„Sok fajta légzési elégtelenség van sok fajta betegen, itt a beteganyag rendkívül nehéz. Ezek általában idős betegek, sok társbetegséggel terheltek, akik eleve nehezen viselnék a gépi lélegeztetést. Ezért kell ehhez nagyon jó készülék”

– magyarázta a főorvos.

A BME műszaki gárdájával kifejlesztett lélegeztetőgéppel nagyon érzékenyen lehet a különböző légzési fázisokban vezérelni a betegbe áramló levegőnek, illetve gázkeveréknek a mennyiségét, és a dinamikáját. A főorvos kitért arra is, hogy a gépi lélegeztetés mindig egy szükséges rossz. „Mi a levegőt magunkba szívjuk, tehát a mellkasunkban negatív nyomás van. Amikor egy beteget géppel lélegeztetünk, akkor fújjuk bele a levegőt, amit a szervezetünk alapvetően utál. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen módon fújjuk be a betegbe a levegőt” – fogalmazott a főorvos.

Szerinte van a gépben egy olyan potenciál, amellyel feltételezni lehet, hogy valóban egy csúcskategóriás készülékről van szó, mert sokkal finomabban lehet programozni a különböző lélegeztetési fázisokat, mint a többi készüléken. Jelenleg a gépnek a bemérése történik, ami azt jelenti, hogy összehasonlításra kerül a gépnek egyik-másik paramétere, hogy mennyire pontosan tudja a gép teljesíteni. Azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet élesben bevetni ezt a készüléket, a főorvos abban reménykedik, hogy nem kell sokáig várni.

A külföldről behozott lélegeztetőgépekről

A műsorban szóba kerültek a külföldről behozott több ezer lélegeztetőgép kérdése is. Elek Jenő főorvos elmondta, hogy amikor elkezdődött a járványidőszak, mindennek úgy álltak neki, hogy abban reménykedtek, hogy ezeket nem fogjuk használni. „Megfogadtam, hogy ha valaki elém áll majd félév múlva, és azt mondja, felesleges volt bármi, akkor azt orrba vágom” – jegyezte meg kissé viccesen, hozzátéve, hogy amikor fel kell készülni egy borzalomra, akkor semmi sem felesleges.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here