Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt rendkívüli helyzetet hirdettek pénteken Belgrádban – jelentette a szerbiai média.

Zoran Radojicic belgrádi polgármester a fővárosi válságtörzs javaslatára döntött a rendkívüli helyzet kihirdetéséről, hogy megtehessék a szükséges óvintézkedéseket az emberi életek védelmében.

Az intézkedés azonnali hatályú.

Csütörtökön 359-el nőtt Szerbiában a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb növekmény április közepe óta. Ezzel a fertőzöttek száma 15 195-re nőtt, és 287-en haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe. Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek 82,5 százaléka belgrádi.

Radojicic szerint a rendkívüli helyzet bevezetésével három újfajta korlátozás lép életbe a főváros területén.

Legfeljebb száz főre korlátozzák a zárt helyiségekben egyszerre tartózkodók számát, azzal, hogy meg kell tartani köztük a másfél méteres távolságot. Szabad ég alatt ötszáz fős a korlátozás. Emellett 23 órától reggel hatig zárva lesznek azok az éjszakai szórakozóhelyek és kávézók, ahol nincs kinti terasz vagy kerthelyiség. Hétfőtől szigorúbban ellenőrzik a védőmaszk viselését, és büntetésre is számíthatnak azok, akik nem hordják.

Aleksandar Vucic államfő csütörtök este az RTS közszolgálati tévében azt mondta, hogy öt-hatezer dináros (15-18 ezer forint) büntetést szabhatnak ki azokra, akik a bevásárlóközpontokban vagy a tömegközlekedési eszközökön nem hordanak maszkot. Vucic azt mondta, hogy a kollégiumokat is bezárják, és ő személy szerint az egész fővárost karantén alá helyezné, de tiszteletben tartja az orvosok és a járványügyi szakemberek véleményét.

Radojicic szerint egyelőre nincs szükség a főváros lezárására, de mihelyt a szakértők úgy foglalnak állást, hogy ezt meg kell tenni, akkor Belgrád vesztegzár alá kerül.

Goran Vesic alpolgármester egy belgrádi tévének nyilatkozva azt mondta, hogy egyelőre két hétre vezetik be a rendkívüli helyzetet. Hozzátette, hogy a fertőzések zöme az éjszakai szórakozóhelyeken és partikon történt.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here