Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzatnak 180 milliárd forintnyi állampapírja van.

Horváth Csaba, a XIV. kerület MSZP-s polgármestere viszont azt mondta: a 180 milliárd mellé összesen 350 milliárdnyi kötelezettséget örököltek az előző városvezetéstől, így könnyen belátható, hogy nincs szabadon felhasználható keretük, és erősen cinikus erre, mint mozgástérre hivatkozni.

Horváth Csabát, a XIV. kerület MSZP-s polgármesterét, a szocialisták fővárosi közgyűlési vezetőjét, korábbi főpolgármester-helyettest arról kérdeztük: a kormány az elmúlt napokban rendszeresen hangoztatja, hogy 180 milliárd forintja van a fővárosnak állampapírban. Műsorvezetőnk azt kérdezte, mi ez az összeg, mire használják, vagy használhatják fel.

Horváth Csaba azt mondta: az előző, fideszes főpolgármester, Tarlós István úgy hagyta ott a főváros kasszáját, hogy az értékpapírszámlán valóan szerepelt 180 milliárd forint, de ehhez felvett 114 milliárd hitelt, és hagyott 248 milliárdnyi szerződést és számlát, amelyet ki kell fizetni. Tehát a 180 milliárd forint lekötött forrással szemben van 350 milliárd kötelezettsége a fővárosnak, így érdemes feltenni a kérdést, hogy van-e ennyi szabadon felhasználható forrásuk.

Hozzátette: az utóbbi két évben folyamatosan hitelfelvételre kényszerült a főváros ahhoz, hogy formálisan egyensúlyba hozza a költségvetését, mert abban nem lehet negatív számmal tervezni. A főváros tehát lefelé tartó spirálban volt évek óta, a pénzügyek nyomasztóan érkeztek meg az új városvezetéshez. Ezért Horváth Csaba szerint „cinikus pofátlanság, közgazdasági marhaság” erre a 180 milliárdra hivatkozni a kormányoldalról.

Azt mondta: a fővárosi önkormányzat 14,5 milliárd forint helyi hitelt próbál felvenni a Lánchíd felújításához. Ez az eredeti összeg, ez még Tarlósék idejében dőlt el, ehhez adott volna a kormány 7 milliárdot (ami azóta 6-ra csökkent), úgy, hogy akkor a környező területek (alagút, Széchenyi tér) felújítása is tervben volt. De azt még Tarlós István se gondolta volna, hogy a várt 20 milliárd körüli helyett 44 milliárdos árajánlatok jönnek be a közbeszerzésen a NER-közeli építőipari cégektől. A kormány már akkor sem akart hallani a költségvetési támogatás emeléséről, így az akkori polgármester sem fogadta el ezeket az ajánlatokat.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a Lánchíd felújításához nem a pénz hiányzik, hanem a szakértelem. Mekk mesterekkel nehéz” – fogalmazott hétfőn a Parlamentben. Horváth Csaba viszont azt mondta: ha ezek Mekk mesterek, akkor Tarlósék Mekk mesterei, ugyanis az ő városvezetői időszakában értékelték a mérnökök az említett 20 milliárd forint körüli összegre az egész felújítást, és ahelyett jöttek a kormányközeli vállalkozók a dupla árral. Azt is mondta, hogy nincs olyan nagy építőipari cég, amely el tudna végezni egy ilyen felújítást, és ne lenne a NER közelében. A főváros új közbeszerzése nyílt, európai uniós pályázat lesz, várják külföldi építőipari cégek jelentkezését is, azonban nekik drága lenne a logisztika, a szállítás, míg a magyaroknak elvileg nem.

A Fidesz egyébként legutóbbi közleményében azzal érvelt amellett, hogy a fővárosnak kell megoldania a Lánchíd felújítását, hogy a kormány viszont felújította a budai Vár bizonyos részeit – például a karmelita kolostort, ahová Orbán Viktor irodája költözött be.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here