Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke ismét egy zseniális írást tett közre Facebookon, egy fidesz szóvivőről és egy szajkóról. Íme:

Őszinte bámulója vagyok Hollik István minden megnyilvánulásának. A Fidesz kommunikációs igazgatója olyat tud, amit nem könnyű utánacsinálni: egyszerűen bármit, de tényleg bármit hajlandó felmondani, elismételni.

Nem akarom megbántani, de ha csőre volna, a megszólalásig hasonlítana egy szajkóra. Ám ezt a hasonlatot nem folytathatom, csúnya dolog az embereket dehumanizálni.

Ha nagy is rá a kísértés. Mert ma azt az üzenetet volt szíves tolmácsolni, hogy ha a főváros így viselkedik, az eddig mérhetetlen türelmű Fidesz javasolni fogja a kormánynak, (amely majd nagyon meg lesz lepve), hogy „vegye át az állam a fővárostól a Lánchídat”, a használati jogokkal (?) együtt. Magyarul államosítsa.

Szédítő perspektíva. Vagyis ha Hollik holnap betör bármelyikünkhöz és kirabolja, utána arra hivatkozva kobozza el maradék cuccainkat, és véteti állami gondozásba a gyerekeinket, hogy pénz híján nem tudunk gondoskodni róluk. És még neki áll majd feljebb.
Ez teljesen reális lehetőség.

Olvasom, -ha szabadna egyetlen percre mégis visszatérni a szajkóhoz-, nem elég, hogy „éneke nagyon változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangok keveréke”, de „a fészekrablástól sem riad vissza”.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here