Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség; az ügyben 20 embert gyanúsítottak meg és 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el- közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Keresztes Imre közleményében nem nevezte meg a Mozaik utcai vizsgaállomást, ugyanakkor kedden Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek a vizsgaállomáson tapasztalt visszaélések gyanúja miatt és a nyomozóhatóság el is rendelte a nyomozást az ügyben.

A főügyész szerdán megerősítette: a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében kedden eredményes motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre.

A gyanú szerint 2020 januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben – írta Keresztes Imre.

Hozzátette: a korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők – a hivatalos ügyintézési díjon túl – a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért. Így naponta több tízezer, esetenként akár százezer forinttal gazdagodtak.

A kedden végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vettek.

A kutatások során jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le és több ingatlant, gépkocsit, valamint bankszámlát zároltak, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben.

Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozott további kényszerintézkedést. A letartóztatásokról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan szerdán és csütörtökön dönt
– írta a főügyész.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here